2021.01.27.@ 11.01

Lili Reinhart elzokogta magát saját Riverdale megemlékezésén

Te is meg fogod könnyezni!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Lili Reinhart elzokogta magát saját Riverdale megemlékezésén

El tudod hinni, hogy a Riverdale már négy éve része az életünknek? Bár tény, hogy ez a szám most valahogy egész kevésnek érződik, hiszen a sorozatot nézve olyan, mintha már egy örökkévalóság óta ragadott volna magával ez az őrült hullámvasút. Pedig épp ma volt kereken négy éve, hogy elstartolt a sorozat, erre pedig nem más, mint maga Betty Cooper, azaz Lili Reinhart emlékeztette a rajongókat.

A többiekkel ellentétben Lili nem az ötödik évad múlt heti debütálását választotta, hogy megosszon pár kulisszák mögötti képet – ahogy tette például az exe, Cole Sprouse is, aki szívfacsaróan gyönyörű képeket osztott meg a színésznőről – hanem a kezdetek évfordulóját. Lili – egyelőre a négy főszereplő közül egyedüliként – egy Insta-posztban és a sztorijaiban is megemlékezett a sorozat indulásáról, ami felforgatta az életét, és persze a mi lelki nyugalmunkat, akárhányszor eddig rányomtunk a Netflixen a lejátszás gombra.

„4 éve debütált a Riverdale. És micsoda őrületes kaland azóta is. Ennek tiszteletére itt van néhány kép öt évvel ezelőttről, amikor még csak apró bébik voltunk, akiknek fogalma sem volt arról, hogy hamarosan egy család lesznek”– írta Lili a posztjában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lili Reinhart (@lilireinhart) által megosztott bejegyzés

De úgy tűnik, a régi fényképek nézegetése és felkutatása közben nagyon behúzta Lilit a nosztalgikus hangulat, mert a poszt után még egy sor fotót kipakolt az Insta sztorijaiba is. Egészen pontosan olyan emlékeket idézett fel, amik a Riverdale pilot (első) epizódjának forgatása alatt születtek.

Fotó: Instagram/@lilireinhart

Fotó: Instagram/@lilireinhart

Fotó: Instagram/@lilireinhart

A képeket nézegetve már nekünk is bekönnyezik a szemünk, hiszen nemcsak a most már IRL is legjobb barátnői, Madelaine Petsch és Camila Mendes tűnnek fel rajtuk, hanem – ahogy fordított esetben is történt –Lili exe, Cole is. És persze ezek után nem csodálkozunk, hogy a fotóáradatot a sztár így zárta le:és most már sírok. Vége.”

Fotó: Instagram/@lilireinhart

Címkék: elsírta magát Instagram instagram stories kulisszák mögött lili reinhart riverdale visszaemlékezés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Itt a bizonyíték, hogy Harry és Vilmos kapcsolata menthetetlen

Itt a bizonyíték, hogy Harry és Vilmos kapcsolata menthetetlen

Egyre sanszosabb, hogy soha többé nem beszélnek egymással.

Cole Sprouse-nak új barátnője van

Nem, nem az exével, Lili Reinharttal jött össze újra…

Először szólalt meg a támadás óta Lady Gaga meglőtt kutyasétáltatója

Ryan Fischer már elindult a gyógyulás útján.

Daniel Radcliffe, a Harry Potter színésze évek óta őrizgeti ezt a bizarr forgatási kelléket

Daniel Radcliffe, elég random ereklyét sikerült begyűjtened…

Diana többé nem része Meghan és Harry alapítványának

Hatalmas változtatások történtek az Archewell oldalán.

Kiderült, miért van kórházban Fülöp herceg

Közben pedig egy másik kórházba is átszállították, és kiderült, hogy még meddig tartják bent.

Breaking: Gal Gadot 3. babájával terhes

Csodanőnek csodás hírei vannak!

5 sztárbarátság, ami elég durva véget ért

Emlékszel még rá, mennyire jóban voltak?

Armie Hammer a frászt hozta a szomszédjaira az éjszaka közepén

Lehetne ez az ember még ennél is furább?!

Amber Heardet is kitették az Aquaman 2-ből?

Sőt, már azt is tudják, ki veszi át a helyét?