Kiderült, hogyan írják ki Samanthát a Szex és New York folytatásából

Ennél azért jóval okosabb megoldást vártunk az íróktól!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült, hogyan írják ki Samanthát a Szex és New York folytatásából

Már egy hónapja, hogy megkaptuk, amire olyan régóta vártunk: egy Szex és New York folytatást, ami végre választ ad azokra a kérdéseinkre, hogyan öltözne, tweetelne, és boldogulna 2021-ben Carrie, Miranda és Charlotte. Nyilván a társaság legzseniálisabb karakterére, Samanthára is kíváncsiak lettünk volna, de az első pillanattól nyilvánvalóvá tették, hogy Kim Cattrall nem csatlakozik az And Just Like That csapatához.

Bár Sarah Jessica Parker, aki a többi, eredeti négyesből megmaradt színésznővel együtt producere is rebootnak, igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy a rajongók azt gondolják, személyes konfliktusaik miatt döntött úgy Kim, hogy nem szerepel a folytatásban, azért érdemes észben tartani, a színésznők valóban nem barátnők. Ezt maga Kim Cattrall jelentette ki kategorikusan az Instagramon, miután nyilvánosan közölte, nem kér SJP szeretetéből és támogatásából, sőt kifejezetten kéri, hogy ne állítsa be magát együttérző barátként, miközben ő és családja testvére halálát gyászolják, ugyanis nem barátok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kim Cattrall (@kimcattrall) által megosztott bejegyzés

Valószínűleg a köztük lévő feszültség adta meg a löketet és az inspirációt az íróknak, hogyan is varrhatnák el Samantha szálát a folytatásban anélkül, hogy újra castingolnák vagy egyszerűen megölnék a karaktert. A végeredmény azonban nem csak buta, de szörnyen kiábrándító is lett.

Az HBO programigazgatója, Casey Bloys a következővel magyarázta Samantha „felszívódását”: „Pont úgy, ahogy a valóságban, az emberek jönnek és mennek az életedben. Barátságok halványulnak el és születnek helyettük újak. Szerintem mindez nagyon jól jelzi az élet tényleges szakaszait.” – magyarázta a szakember. Ami azt jelenti, hogy egy évtizedeket átívelő barátság után a Carrie-Miranda-Charlotte hármas egész egyszerűen nem lesz hajlandó barátkozni Samathával a folytatásban. És mivel a saját történetében senki sem rossz, ezért nyilvánvaló, hogy Samet állítják majd be összeférhetetlen karakterként.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ők a Netflixes Young Royals főszereplő pasijai, akikért most mindenki rajong

Ők a Netflixes Young Royals főszereplő pasijai, akikért most mindenki rajong

Július elseje óta tarol a Netflixen a Young Royals, azaz a Szerelem vagy kötelesség című sorozat, ami kivételesen nem a brit uralkodói család élete alapján készült, hanem egy svéd trónörökösről szól, aki keresi önmagát és az identitását.

Ilyen meseszép volt a színpadon Kulcsár Edina 7 évvel ezelőtt, amikor a világ második legszebb nője lett

Emlékszel még Kulcsár Edina nagy pillanatára a londoni Miss World világversenyről? Szerencsére videó is készült az eseményről, ha esetleg lemaradtál róla.

Harry herceg mindent tagad

Hónapok óta minden lehetőséget megragad Harry herceg, hogy a nyilvánosság előtt mutassa be az angol királyi család igazi arcát, legutóbbi döntésével azonban talán túlságosan is messzire ment. Persze akkor, ha igaz egyáltalán, a herceg ugyanis tagadja az őt ért vádakat.

Hosszú Katinka apukája ezzel magyarázza lánya teljesítményét

Édesapja úgy döntött, üzen a lányát, Hosszú Katinkát bírálóknak, és ezzel együtt azt is elárulja, mi állhat a sportoló gyengébb teljesítménye mögött.

Filmsztárok, akik olimpikonokként is kipróbálták magukat

Az egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy színész modellként, énekesként vagy műsorvezetőként is kipróbálja magát, azonban arról már kevesebbet hallunk, hogy egyes filmsztárok profinak számítottak egy-egy sportágban. Pedig ilyen is van, méghozzá nem is csak egy!

Tudod a választ Ördög Nóra találós kérdésére?

Nóri húzása szerintünk a nap legjobbja, ennél jobban fel sem lehetett volna vezetni friss fotóját.

Jennifer Lopez és Ben Affleck hétköznapi párként romantikáznak a szomszédban

Éppen Olaszországban kapták őket lencsevégre, ahol teljesen a tömegbe olvadva sétáltak.

Károly herceg ezzel a lépéssel történelmet írhat

Eddig is tudtuk, hogy nagy környezetvédő hírében áll, de új dobásával megerősítette, hogy tényleg elkötelezett a bolygó iránt.

Az 51 éves Catherine Zeta-Jones bikinis fotója felrobbantotta a netet

A színésznőről mostanában ritkán hallani, de úgy tűnik, ha hírt ad magáról, az olyan, mintha bombát dobna le.

Milák Kristóf olimpiai csúcsot döntött, aranyérmes lett

Ez igen, nemcsak, hogy első helyen végzett, de Michael Phelps 2008-as olimipiai csúcsidejét is lazán megdöntötte.

Weisz Fanni merész bikinis fotón villantott

Neked hogy telik a nyarad? Weisz Fanninak őrületesen szexin! Le ne maradj legutóbbi fotójáról, melyen mindent IS visz!

Harry herceg valójában retteg György hercegtől

Előkerült egy évekkel ezelőtti interjú Harry herceggel, ami magyarázatot adhat, miért érezte azt a herceg, hogy mindenáron a nyilvánosság előtt kell beszélnie a királyi családdal való konfliktusáról.

Szoptatós fotója miatt estek neki Dér Heninek

Ha híres vagy és tízezrek követnek, fel kell készülnöd arra, hogy néha sokkal jobban tudják, mit és hogyan kellene csinálnod, mint te magad. Dér Henire ez a kijelentés sajnos hatványozottan igaz.