Súlyos dologgal vádolják Meghan Markle-t

Újabb botrány van készülőben.

Súlyos dologgal vádolják Meghan Markle-t

Meghant azzal vádolják, hogy amíg a királyi család dolgozó tagja volt, több beosztottat is szóban bántalmazott. A The Times of Londonnak nyilatkozó források szerint megríkatta az alkalmazottakat, míg a Kensington-palotában élt, miután hozzáment Harryhez. Egy állítólagos vita után az egyik beosztott azt mondta, hogy nem tudja abbahagyni a remegést. A lap infói szerint a személyzet két idősebb tagja annyira nem tűrte Meghan viselkedését, hogy egy ponton fel is mondott miatta. Egy harmadik személy pedig azt állítja, hogy megalázóan viselkedett vele, míg egy másik szerint érzelmileg manipulálta az embereket, ami a bullying egyik formája.

A pár akkori kommunikációs asszisztense, Jason Knauf jelentette a hercegné viselkedését, hogy megvédje az ott dolgozókat. „Meg vagyok róla győződve, hogy a hercegné két dolgozót is megfélemlített. Ahogy X-szel bánt, az egyenesen elfogadhatatlan – olvasható a panaszlevélben. „Úgy tűnik, a hercegné mindig kipécézett valakit a látókörében. Megfélemlíti Y-t, és megpróbálja letörni az önbizalmát. Csak jönnek sorban a jelentések, ahogy egyre többen szemtanúi lesznek annak, ahogy Y-nal szemben elfogadhatatlanul viselkedik. Továbbra is aggódom, hogy semmit sem fognak ellene tenni – írja Jason.

Meghan a szóvivőjén keresztül megszólalt: tagadja a vádakat, üzeni, hogy nagyon szomorú, amiért ilyen támadásokkal kell szembesülnie, miután ő volt az, akit hosszú időn keresztül bántalmaztak. Persze nem tudhatjuk, hogy mi zajlott a zárt ajtók mögött, de Meghan gondolatait hamarosan megismerhetjük az Oprah-interjúban.

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek