Mihalik Enikő megdöbbentő vallomást tett

Őszintén mesélt a követőinek.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mihalik Enikő megdöbbentő vallomást tett

Mihalik Enikő új videót töltött fel a YouTube-ra, amiben a követői kérdéseire válaszolt. A második kérdés arra vonatkozott, hogy volt-e már pánikrohama, illetve szokott-e szorongással küzdeni. A szupermodell pedig őszintén elmesélte a saját küzdelmét ezzel kapcsolatban, hogy így segítsen másokon.

„Érdekes történet, amikor először kiköltöztem New Yorkba, 20 éves voltam. Még csak nem is hallottam olyanról, hogy pánikroham, viszont körülbelül fél évvel később megtörtént velem az első ilyen eset. Annyira rosszul lettem és annyira hirtelen érintett, hogy még a lábaimat sem tudtam behajlítani, megdermedtek, mintha fából lennének. Ettől még jobban megijedtem, a barátaimnak kellett egy taxiba berakni és hazavinni” – meséli a videóban Enikő.

Mint kiderült, végig mellette maradtak a barátai, és próbálták megnyugtatni. A roham viszont nem múlt el tünet nélkül, Enikő 3 napig szenvedett miatta: „Én utána 3 napig olyan balkari fájdalommal és zsibbadással éltem, hogy azon gondolkodtam, kaptam egy kisebb szívrohamot.” A modell azt is hozzátette, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy pánikrohama volt, de időközben arra is rájött, hogy ezeket ő kreálja magának.

Azóta pedig azt is kitalálta, mi segít neki ezekben a helyzetekben: „Ilyenkor 5 percre félre vonulok, és viccesen hangzik, de nagyon sokat segít, hogy befogom a fülemet… Volt már olyan, hogy a mosdóba bezárkóztam, és az segített, hogy nem hallottam a külvilágot, csak a saját légzésemet… Így, ha el is kezdődik, azóta mindig azt mondom magamnak, hogy kösz nem, és elsétálok a gondolattól. Hála az égnek, én ezt megtanultam kezelni.”

Címkék: betegség drámai vallomás egészség megdöbbentő vallomás mentális betegség mihalik enikő modell pánikroham szorongás szupermodell

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Jennifer Aniston tagadja, hogy anya lesz

Jennifer Aniston tagadja, hogy anya lesz

Meseszerű lenne, ha Jennifer Aniston örökbe fogadna egy gyereket, ezzel ugyanis sokak számára teljesülne be egy igazi Hollywoodi álom – de nem az övé.

Celebszakítások, amik jobban fájtak, mint a sajátod

Néhány celebszakítás olyan fájdalmas, mintha legalábbis a legjobb barátaid mentek volna szét - szóval, ha vannak sztárpárok, akiknél nem ciki titokban kergetni a hiú reményt, hogy talán újra összejönnek, azok ők.

Schobert Norbi ismét beszólt, ezúttal a férfiaknak

Pontosabban azoknak, akik szerint egy férfi 100 kiló felett kezdődik. Schobert Norbinak ugyanis lesújtó véleménye van az aputestről.

Hosszú Katinka megkapta a második vakcinát is

Az úszónőt februárban oltották be először, mostanra pedig kipipálhatja a második vakcinát is, így Hosszú Katinka előtt most már nincs akadály.

Macaulay Culkin apa lett, és ennél különlegesebb nevet nem is adhatott volna kisfiának

Megszületett a sztár, Macaulay Culkin és barátnője, Brenda Song közös kisfia. Készülj fel, mert a névválasztás előcsalhat néhány könnycseppet.

Istenes Bencét nagyon csúnyán megalázták az iskolában gyerekként

Új műsorában, az IstenEstben ezúttal a bullying, vagyis a megfélemlítés, a szóbeli zaklatás volt a téma, Istenes Bence pedig valószínűleg sokakat lepett meg személyes történetével.

Kourtney Kardashian pasija nyíltan beszélt róla, mennyire jó együtt a szex

Travis Barker nem szégyenlős, ha azt kell ecsetelni, mennyire imád Kourtney Kardashiannel hancúrozni…

Meghan Markle valójában ezért nem megy el Fülöp herceg temetésére

Eddigi információk szerint orvosa nem engedte, hogy repülőre üljön Meghan Markle, most azonban kiderült, nagyon nem ez a legfőbb ok, amiért nem lesz ott Harry mellett Fülöp herceg temetésén.

„Veszíteni is egész jó, mert így élvezheted az estét” – 27 éves lett Saoirse Ronan, akit négyszer jelöltek Oscarra, de valamiért sosem nyer

13 évesen megkapta élete első Oscar-jelölését, azóta még 3-at bezsebelt, és még csak 27 éves. Saoirse Ronant Ryan Gosling a következő Meryl Streepnek tartja, szerintünk pedig ő lehet a generációja Jodie Fostere – ehhez már csak a jól megérdemelt aranyszobor hiányzik.

A lány a szomszédból – Durva, mennyit változott Rihanna 15 év alatt

Rihanna első igazi nagy slágere, az SOS 2006-ban jelent meg, azóta pedig nem csak híres énekesnő, hanem igazi divatikon vált belőle.

Mihalik Enikő teljesen pucér fotót posztolt

Kedvenc modellünk nem lett prűdebb, mióta kisbabát vár – Mihalik Enikő ugyanis kerekedő pocakkal is úgy döntött, ledobja a textilt, és lazul egy jót a természetben.

Színészek, akiket megfenyegettek egy szerep miatt

Aki bevállal egy igazán gonosz vagy megosztó karaktert a képernyőn, annak fel kell készülnie, hogy nem lesz mindenkinél népszerű. Ezeket a színészeket viszont konkrétan megfenyegették a rajongók.

Oscar Isaac és Ethan Hawke Budapesten, a Margit-szigeten bandáznak

Meríts lendületet ebből a két szívdöglesztő sztárból, Oscar Isaac és Ethan Hawke ugyanis Magyarországon forgat, és előszeretettel róják a szigetköröket.