Vajna Tímea szakított szerelmével, ez áll a háttérben

Vége Timi és Zoli kapcsolatának.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Vajna Tímea szakított szerelmével, ez áll a háttérben

Bár Vajna Tímea Valentin-napi posztjából már sejteni lehetett, a Blikk most megerősítette: Timi és szerelme, Zoli kapcsolata véget ért. 

Andy Vajna özvegye már február 14-ét is Zoltán nélkül, a cicájával töltötte és jobb híján TikTok-videókat készítettek, amit néhány hashtaggel és egy összetört szíves emojival közölt a követőivel. Ennek ellenére Timiék szakítása még így is egészen váratlan fordulat, miután úgy tűnt, ennél komolyabb már nem is lehetne a kapcsolatuk: a Blikk szerint nemrég még közös lakást kerestek Budán, de már Kaliforniában is együtt éltek.

Zoli saját magának vásárolta a lakást, és a lakóparkba költözött. A hagyatéki tárgyalás már lezárult ugyan, ám az állampolgárság és a cégek irányítása miatt Amerikában kell maradnom” – tiszta Timi az elmúlt hónapok eseményeit az újságnak.

Timi és Zoltán kapcsolata barátságból alakult szerelemmé: a férfi Andy Vajna jó barátja volt, és kezdetben csupán lelki támogatást nyújtott a gyászban, míg végül egymásba szerettek. Ahogy a Blikk is emlékeztet, tavaly nyáron szünetet tartottak, mert Tímea egy része még mindig Andy-t gyászolta, és úgy érezte, több időre van szüksége. Zoli ezt megadta neki, nem sokra rá ismét összejöttek, ám ez az időszak már nem tartott sokáig. 

Mindent megtettek a kapcsolatukért, még a hálaadást is közösen töltötték Amerikában, de végül külön folytatják. Timi talán még nem áll készen egy új kapcsolatra, nehezen dolgozza fel Andy elvesztését” – mesélte el a Blikknek egy forrás, pontosan hogyan is ért végleg véget Timi és Zoli szerelme.

Címkék: andy vajna kapcsolat kiderült szakítás szerelem vajna tímea vajna timi zoltán

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Fekete Dávid: megszólalt az egyik károsult, aki az énekes miatt utcára került családjával

Fekete Dávid: megszólalt az egyik károsult, aki az énekes miatt utcára került családjával

Hatalmas bajban van a Megasztár egykori versenyzője, folyamatosan derülnek ki a Fekete Dávid körüli sikkasztás és csalás részletei.

Justin Bieber nagyon súlyos dolgokat mesélt házassága első évéről

Ami kívülről tökéletesnek tűnik, közel sem biztos, hogy belülről is az. Justin Bieber például házasságáról osztott meg olyan infókat, melyeket soha, értsd SOHA nem gondoltál volna.

Jennifer Aniston tagadja, hogy anya lesz

Meseszerű lenne, ha Jennifer Aniston örökbe fogadna egy gyereket, ezzel ugyanis sokak számára teljesülne be egy igazi Hollywoodi álom – de nem az övé.

Celebszakítások, amik jobban fájtak, mint a sajátod

Néhány celebszakítás olyan fájdalmas, mintha legalábbis a legjobb barátaid mentek volna szét - szóval, ha vannak sztárpárok, akiknél nem ciki titokban kergetni a hiú reményt, hogy talán újra összejönnek, azok ők.

Schobert Norbi ismét beszólt, ezúttal a férfiaknak

Pontosabban azoknak, akik szerint egy férfi 100 kiló felett kezdődik. Schobert Norbinak ugyanis lesújtó véleménye van az aputestről.

Hosszú Katinka megkapta a második vakcinát is

Az úszónőt februárban oltották be először, mostanra pedig kipipálhatja a második vakcinát is, így Hosszú Katinka előtt most már nincs akadály.

Macaulay Culkin apa lett, és ennél különlegesebb nevet nem is adhatott volna kisfiának

Megszületett a sztár, Macaulay Culkin és barátnője, Brenda Song közös kisfia. Készülj fel, mert a névválasztás előcsalhat néhány könnycseppet.

Istenes Bencét nagyon csúnyán megalázták az iskolában gyerekként

Új műsorában, az IstenEstben ezúttal a bullying, vagyis a megfélemlítés, a szóbeli zaklatás volt a téma, Istenes Bence pedig valószínűleg sokakat lepett meg személyes történetével.

Kourtney Kardashian pasija nyíltan beszélt róla, mennyire jó együtt a szex

Travis Barker nem szégyenlős, ha azt kell ecsetelni, mennyire imád Kourtney Kardashiannel hancúrozni…

Meghan Markle valójában ezért nem megy el Fülöp herceg temetésére

Eddigi információk szerint orvosa nem engedte, hogy repülőre üljön Meghan Markle, most azonban kiderült, nagyon nem ez a legfőbb ok, amiért nem lesz ott Harry mellett Fülöp herceg temetésén.

„Veszíteni is egész jó, mert így élvezheted az estét” – 27 éves lett Saoirse Ronan, akit négyszer jelöltek Oscarra, de valamiért sosem nyer

13 évesen megkapta élete első Oscar-jelölését, azóta még 3-at bezsebelt, és még csak 27 éves. Saoirse Ronant Ryan Gosling a következő Meryl Streepnek tartja, szerintünk pedig ő lehet a generációja Jodie Fostere – ehhez már csak a jól megérdemelt aranyszobor hiányzik.

A lány a szomszédból – Durva, mennyit változott Rihanna 15 év alatt

Rihanna első igazi nagy slágere, az SOS 2006-ban jelent meg, azóta pedig nem csak híres énekesnő, hanem igazi divatikon vált belőle.

Mihalik Enikő teljesen pucér fotót posztolt

Kedvenc modellünk nem lett prűdebb, mióta kisbabát vár – Mihalik Enikő ugyanis kerekedő pocakkal is úgy döntött, ledobja a textilt, és lazul egy jót a természetben.