Karlie Kloss anya lett, megszületett első babája

Vasárnap az Instagramon jelentette be a hírt a gyönyörű modell, Karlie Kloss férje, miszerint megszületett első babájuk, az ezt kísérő fotót pedig azonnal látnod kell!

Karlie Kloss anya lett, megszületett első babája

Karlie Kloss első terhességét férje, Joshua Kushner zseniális és egyben romantikus fotójával jelentették be még tavaly októberben, és hogy a hagyomány véletlenül se törjön meg, a baba érkezését is ő osztotta meg az Instagramján. „Üdvözlünk a világban” – írta Joshua, aki úgy döntött, nem viszi túlzásba a szöveget, az édes kép mindent elárul – még akkor is, ha csak részletek látszanak a babából.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Joshua Kushner (@joshuakushner) által megosztott bejegyzés

A 28 éves modell nagyon boldog volt, amikor kiderült terhessége, egy hozzá közelálló forrás akkor így nyilatkozott a People számára: „Karlie elképesztően boldog, hogy megszületik majd első gyermeke 2021-ben. Ő lesz a legjobb anya.”

A pár esküvőjére egyébként pontosan a terhesség bejelentése előtt két évvel, 2018 októberében került sor. Visszafogott volt a maga 70 vendégével, viszont Karlie Kloss stílusában menő, amire elég jó bizonyíték, hogy a ceremónián viselt Dior ruháját „röpke” 700 óra alatt készítették el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Karlie Kloss (@karliekloss) által megosztott bejegyzés

Szívből gratulálunk az újdonsült szülőknek, és jelentjük, részünkről készen állunk, hogy szőnyegbombázás-szerűen érkezzenek a cuki babafotók.

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek