Kamu abortuszról szóló papírral zsarolták meg Diana hercegnőt

Mint kiderült, így sikerült rávenni Diana hercegnőt a mostanra legendássá vált interjúra, amiben kitálalt a Károly herceggel való kapcsolatáról.

Kamu abortuszról szóló papírral zsarolták meg Diana hercegnőt

Diana hercegnő 1995-ös híres/hírhedt Panorama-interjúját biztosan neked sem kell bemutatni. Ez volt az első alkalom, hogy Diana egy műsorban, nyíltan és tabuk nélkül beszélt a Károllyal megromlott házasságukról, a bulimiájáról, és arról, hogy a királyi család egyfajta veszélyforrásként tekint rá. Diana hercegnő ebben az időben már külön élt Károlytól, akinek nem túl titkos viszonya volt Camilla Parker Bowles-szal. Károly herceg hűtlensége kapcsán hangzott el a beszélgetés során Diana mára legendássá vált kijelentése is, mint mondta: „Hárman voltunk ebben a házasságban, ami kicsit zsúfolttá tett mindent.”

Az interjú hatalmas port kavart, az interjút készítő riporter, Martin Bashir pedig rögtön valódi nagymenővé vált a szakmában. Ám most kiderült, hogy Bashir annak idején egészen gusztustalan eszközzel tudta rávenni a hercegnőt a nyilatkozatra… Az információk szerint néhány nappal a beszélgetés előtt Diana le akarta fújni az egészet, elbizonytalanodott és úgy volt vele, hogy mégsem akarja kiteregetni a házassága szennyesét. Bashir azonban ezt nem hagyta annyiban és készíttetett a műsor grafikusával egy kamu abortuszról szóló számlát Harry és Vilmos dadájának, Tiggy Legge-Bourke-nak a nevére. És, hogy ennek mi értelme volt? A riporter a hamis abortusz papírt megmutatta Dianának és azt állította neki, hogy a dadus abortuszára azért volt szükség, mert Károly teherbe ejtette – írja a People.

Azt tudni kell, hogy Diana már korábban is arra gyanakodott, hogy a dadus és a férje között lehet valami, a kamu papír pedig valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárba. Ekkor döntött úgy, hogy mégis kamera elé áll, és kitálal a kapcsolatukról.

Marin Bashir gyomorforgató húzásának 25 éven át semmi következménye nem lett, egészen mostanáig. Jelenleg ugyanis nyomozás zajlik az ügyben, és ha minden jól megy, a riporter csalása nem fog következmények nélkül maradni. Ebben bízik egyébként Vilmos is, aki 2020 novemberében az alábbit nyilatkozta a ’95-ös interjúval kapcsolatban: „Ez a független vizsgálat végre egy lépés a helyes irányba. Ki kell deríteni, hogy milyen döntéseket hoztak akkoriban a BBC-él, amik ehhez az interjúhoz vezettek.”

Nem ez az egyetlen titok, amire évekkel később derült fény Diana hercegnővel kapcsolatban:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek