13 éves az első Alkonyat film! Néhány szereplő élete fenekestül felfordult azóta

A Twilight 2008-ban robbant be, és azóta is előkelő helyen szerepel a legnépszerűbb vámpíros filmek listáján. Ugye te is kíváncsi vagy, mi történt az Alkonyat sztárjaival azóta?

Stephenie Meyer vámpír-regényei már a megjelenés pillanatában hatalmas sikert arattak, ezért nem is csoda, hogy pár éven belül filmvászonra vitték. Az első részt 2008-ban mutatták be, majd évente jöttek az újabb és újabb filmek. Azóta eltelt 13 év, a szereplők nagy része sikeres lett, de akadnak, akik inkább visszavonultan élnek. Mutatjuk, mi történt az Alkonyat sztárjaival a premier óta!

Robert Pattinson

Bár a színésznek már voltak korábban is jelentősebb filmjei, például 2004-ben a Harry Potter és a Tűz Serlegében játszotta Cedric Diggoryt, mégis Edward Cullen karaktere tette fel őt a filmes térképre. Azóta több nagyobb produkcióban is szerepet kapott: Emlékezz rám, Vizet az elefántnak, Bel Ami, V.Henrik. Tavaly pedig elkezdte forgatni az új Batman-mozit, ami elképesztően izgalmasnak tűnik az eddigi infók alapján és mindenbizonnyal egy következő szintet jelent a karrierjében!

Robert Pattinson, Alkonyat, Batman

Azért olyan sokat nem is változott 2008 óta! (Fotó: Getty Images/Dominique Charriau/Peter Byrne – PA Images)

Kristen Stewart

A színésznő visszahúzódó, szelíd kislányként kezdte, de hamar kiderült, hogy ennél sokkal bevállalósabb. A Twilight óta lényegében állandó főszereplője a bulvárnak, először azzal rukkolt elő, hogy Robert Pattinsonnal való kapcsolata csak ügyes marketingfogás volt, majd coming outolt, azóta pedig több híres nővel is összejött már. Persze nem lehet elmenni filmes karrierje mellett sem, szerepelt a Hófehér és a Vadászban, az új Charlie angyalaiban és az Árokban, de ez mind eltörpül amellett, hogy legutóbb a Spencer című filmben Diana hercegnét alakította.

Kristen Stewart, Alkonyat

Kristen külseje határozottan jó irányba változott, nem? (Fotó: Getty Images/Dominique Charriau/Stefanie Keenan)

Taylor Lautner

Taylor Lautner gyerekszínészként kezdte, például a Cápasrác és Lávalány kalandjaiban is láthattad. A Twilight nagy hírnevet hozott neki,  például a Valentin Napban is szerepelt Taylor Swifttel. Később a Nagyfiúk 2-ben és a Parkour életre-halálra filmekben is játszott, azonban 2016-ban felhagyott a színészkedéssel, és inkább a testépítésre és a harcművészetekre koncentrál, illetve a szerelmére.

Taylor Lautner, Alkonyat, akkor és most

A kisfiús arc azóta is maradt! (Fotó: Getty Images/Jon Kopaloff/Jerritt Clark)

Nikki Reed

A színésznő Rosalie megformálása előtt is forgatott már, láthattad a Tizenháromban, aminek társszerzője volt vagy a Dogtown uraiban. Az Alkonyat óta viszont nem volt különösebben nagy szerepe. Az életében férje, Ian Somerhalder, és közös kislányuk, Bodhi Soleil Reed Somerhalder lett a legfontosabb, illetve a környezetvédelem.

Nikki Reed, Alkonyat, Vanitiy Fair

Nikki a mai napig gyönyörűen mutat a vörös szőnyegen! (Fotó: Getty Images/Jon Kopaloff/Taylor Hill)

Jackson Rathbone

A színésznek több kisebb szerepe is volt az Alkonyat óta, de egyik sem ért fel Jasper karakterével. A filmezés mellett a másik nagy szerelme a zene, együttest is alapított 100 monkeys néven. Emellett már háromgyerekes édesapa is!

Jackson Rathbone, Alkonyat

Jacksonnak határozottan jót tesz az idő… (Fotó: Getty Images/Vince Bucci/Hutton Supancic)

Ashley Green

A színésznő több kisebb-nagyobb filmszerepet kapott már, és híres sorozatokban is szerepelt, de a legemlékezetesebb mégiscsak Alice Cullen karaktere azóta is. Ashley ki is használta a hirtelen jött népszerűséget, és influenszerkedésbe kezdett és több mint 1,5 millió követője lett.

Ashley Green, 2008, 2020, Alkonyat

Hű, Ashley szinte semmit sem változott! (Fotó: Getty Images/Jason Merritt/TERM/Michael Bezjian)

Kellan Lutz

A Twilight Saga másik nagy nyertese egyértelműen Kellan Lutz! A sztárpasi már az Alkonyat előtt is nem kevés filmben és sorozatban szerepelt, de Emmett megformálása után csak úgy özönlöttek számára az újabbnál újabb szerepek. Sőt, nemrég pedig saját sorozatot is kapott (FBI: Most Wanted)!

Kellan Lutz, Alkonyat

Wow, Kellan írtó jó pasi lett 2021-re! (Fotó: Getty Images/Jeff Kravitz/CBS Photo Archive)

Nem csak az Alkonyat sztárjai változtak rengeteget az elmúlt években!

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek