Ez lenne a bizonyíték, hogy hazugság volt Vilmos herceg és Harry herceg békülése?

A palota arra kér mindenkit ne bocsátkozzon felesleges fejtegetésekbe, de mindenképpen elgondolkodtató, miért döntöttek így Vilmos herceg és Harry herceg kapcsán a holnapi temetést illetően.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ez lenne a bizonyíték, hogy hazugság volt Vilmos herceg és Harry herceg békülése?

Korábbi információk szerint félretette évek óta tartó csatározásait Harry herceg és Vilmos herceg, legalábbis a temetés erejéig, ahol fő feladatuknak tekintik Erzsébet királynő és a családtagok támogatását, valamint azt, hogy méltóképpen búcsúztassák el Fülöp herceget. A temetés körüli legújabb részletek alapján viszont nem biztos, hogy arra következtetnénk, a testvérek között valóban jobb lenne a kapcsolat – éppen ellenkezőleg.

A palota ugyanis a tegnapi nap folyamán közölt néhány új részletet a temetésről (többek között azt, kik lesznek jelen biztosan), és most már azt is tudjuk, a két testvér nem sétál majd egymás mellett – írja a People. Vilmos herceg mellett Anna hercegnő fia, Peter Philips áll majd a kápolnába való vonuláskor, mögöttük pedig Harry herceg halad David Armstrong-Jones társaságában (ő Margaret hercegnő és Antony Armstrong-Jones fia – a szerk.). A palota szóvivője hozzátette, praktikus okai vannak a dolognak, nem pedig üzenetértéke. „Ez egy temetés, és nem fogunk belemerülni a drámai értelmezésekbe. Mindez őfelsége akaratát tükrözi.”

Harry herceg számára nem volt kérdés, hogy mindenben támogatja családját:

Címkék: angol királyi család bulvár döntés erzsébet királynő fülöp herceg harry herceg nem állnak egymás mellett sztárhírek sztárok temetés vilmos herceg

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Halálosan megfenyegették Fekete Dávidot

Halálosan megfenyegették Fekete Dávidot

Újabb ijesztő részlet derült ki Fekete Dávid ügyében, ezúttal egy hangüzenet rá a bizonyíték, hogy sötét ügyleteiből nem egészen saját döntése miatt nem szállt ki az énekes.

8 vicces fotó, amin hatalmasat trollkodott Sarolta hercegnő és György herceg

Nem valószínű, hogy ezek a felvételek bekerültek a királyi család fényképalbumába, mi viszont nem szeretnénk, ha lemaradnál Sarolta hercegnő és György herceg trollkodásáról.

Sztárok, akik egy botránynak köszönhetik a karrierjüket

Ha az élet citromot dob, csinálj belőle limonádét, avagy, ha botrányos helyzetbe kerülsz, hozd ki belőle a lehető legtöbbet!

A palota fellázadt Harry herceg ellen

Harry herceg nem nyilatkozott kifejezetten hízelgő dolgokat a királyi családról, a palota pedig ennek megfelelően nem reagált túl finoman.

Jennifer Lopez 13 éves lánya lassan menőbb, mint az énekesnő

Jennifer Lopez kislánya, Emme Maribel Muñiz még csak most töltötte be a 13-at, de már most többet ért el, mint amiről a legtöbb celeb csak álmodni mer!

Erzsébet királynő visszavonul?

Erzsébet királynő Fülöp herceg halála óta minden kötelezettségét teljesítette, de most úgy érzi, ideje visszavonulnia…

Dér Heniék ezzel a képpel ünnepelték, hogy hazatértek a kórházból

Dér Heni és a kicsi Bendegúz végre otthon vannak, amit az énekesnő egy nagyon cuki képpel ünnepelt.

Henry Cavill kiosztotta a rajongóit

Nagyon úgy tűnik, hogy Henry Cavillnél betelt a pohár, a színész Instagram posztban osztotta ki finoman a rajongóit.

Nézd meg a királyi család tagjait fürdőruhában!

Ritka, hogy a királyi család tagjai fürdőruhában mutatkozzanak, de azért néhány szemfüles paparazzinak sikerült lencsevégre kapnia néhányukat!

Katalin hercegné szívszorító dolgot árult el a gyerekeiről

Katalin hercegné elárulta, hogyan élik meg a gyerekei, hogy elvesztették a dédnagypapájukat. Zsepit készíts!

Azonnal látnod kell Jennifer Lopez új haját

Hűha, J.Lo új frizurát vágatott magának, ami csak egyet jelenthet: vőlegényével való szakítása után tényleg kész új életet kezdeni.

Erre költötték a sztárok az első fizetésüket

Előre szólunk, meg fogsz lepődni, hogy kedvenceid mire szórták el a pénzt, van közöttük néhány nagyon megdöbbentő!

Kiderült a titok! Ezért néz ki Katalin hercegné mindig kifogástalanul

Leendő királynéként mindig tökéletesnek kell lennie, ami simán megy is neki. Tudd meg, milyen beauty trükköknek köszönheti világhírű szépségét!