Az X-Faktor mentora akart lenni Majka

Az X-Faktor az 10. évadához ér el idén, ebben szeretett volna részt venni Majka is.

Az X-Faktor mentora akart lenni Majka

Az X-Faktorban kis híján ismét mentorcsere történt: Dallos Bogi után majdnem Majka csatlakozott Puskás Peti, Gáspár Laci és Bye Alex-triója mellé. A műsorvezető ugyanis szeretett volna átigazolni a TV2-től az RTL Klub műsorába – ez pedig nyilván  a 2019 óta megszokott négyes egyikének távozásával járt volna, de a csatorna nemet mondott.

Az X-Faktornak egyébként idén lesz a jubileumi, 10. évada, és egyelőre még nem jelentették be a 2021-es mentorcsapatot. Bár mi imádjuk a mostani zsűrit, az X-Faktornál nem szokatlan a tagcsere, ahogy az Álarcos énekesben sem. A Blikk szerint pedig Majka szívesen lett volna a show nyomozóinak egyike is, a lapnak viszont az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter elmondta, hogy visszautasították a kérését.

„Mielőtt lejár Majka TV2-s szerződése, valamilyen módon mindig meg szokta keresni az RTL Magyarországot. Most februárban először közös ismerősökkel, nem is eggyel »üzente meg«, hogy tavasztól »szabad«, majd ő maga is megkeresett. Már akkor jeleztem, ne számítson semmilyen ajánlatra.” 

Kolosi hozzátette, hogy ugyan voltak tárgyalásaik Majkával, végül „megmondtam neki, hogy nem látjuk jelenleg a helyét sehol az RTL Magyarország csatornáin, de ha gondolja, ne köteleződjön el túl hosszú időre a TV2-nél, és majd beszéljünk egy év múlva. »Akkor most kikosaraztál« – mondta. Nem cáfoltam.”

A sztoriban amúgy csak egy furcsaság van: a Bors úgy tudta, korábban az RTL próbálta átcsábítani Majkát, aki egyébként néhány hónappal ezelőtt már azt tervezte, hogy tévézés helyett a Youtube-on folytatja.

Tudj meg mindent az X-Faktor sztárjairól:

Még több

Sztárhírek