Majdnem kirúgták az Alkonyatból, most ő a rendezők álma – Robert Pattinson-portré

Képes volt őrültnek nevezni Stephenie Meyert, a nőt, akinek a karrierjét köszönheti. Igaz, az Alkonyat-filmekben megformált karakterét is gyűlölte, és kis híján kirúgták, amikor megpróbált életet lehelni a csillogó vámpír figurájába. De nem ez az egyetlen meglepő húzása, ami Hollywood egyik legizgalmasabb különcévé tette a ma 35 éves Robert Pattinsont.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Majdnem kirúgták az Alkonyatból, most ő a rendezők álma – Robert Pattinson-portré

A kis Robert Pattinson meglehetősen tehetséges, de kifejezetten rossz gyerek volt: 4 évesen már zongorázni és gitározni tanult, 12 évesen viszont kicsapták az iskolájából, mivel felnőtt magazinokat lopott és megpróbálta őket jó pénzért eladni a fiú osztálytársainak. Ennek tudatában viszont egészen meglepő az az információ, hogy ezzel együtt nagyon visszahúzódó gyerek volt.

Ezért is íratta be az édesapja drámaszakkörre 13 évesen, hogy picit kinyíljon a fia. 2 éven át csak a háttérben dolgozott, de 15 évesen megkapta az első szerepét a színpadon – a következő darabban pedig felfedezte őt egy tehetségkutató ügynök. Így nyerte el az első filmszerepét, ami Cedric Diggory volt a Harry Potter és a Tűz Serlegében. Az alakítását látva a szakma fényes jövőt jósolt neki: a The Times magazin a Holnap brit sztárjának nevezte és többen kikiáltották őt a következő Jude Law-nak.

Két tévéfilm után kiválasztották azonban Edward Cullen szerepére, ami egyszerre lőtte őt fel az A-listás sztárok közé és skatulyázta be (tévesen) pocsék színészként.

Senki nem utálja jobban az Alkonyatot Robert Pattinsonnál

Ha az Alkonyat idején voltál tinédzser, akkor vagy imádtad, vagy mindennél jobban gyűlölted a filmeket – nincs köztes állapot. Én az utóbbi táborhoz tartoztam: meggyőződésem volt, hogy Kristen Stewart és Robert Pattinson szörnyű színészek, a produkció kimeríti a szekunder szégyen fogalmát, a franchise-t pedig a kritikusok sem kifejezetten szerették. De ez még mind semmi ahhoz képest, ahogy Pattinson érzett az Alkonyattal kapcsolatban.

A sorozatot már a filmek készítése alatt is gyakran bírálta: „abszurd olyasvalaminek a része lenni, amit nem kifejezetten szeretsz.” Nem bírta a karakterét, nem jöttek be neki Stephenie Meyer könyvei és úgy általában: ki nem állhatta a sorozatot. „Ha Edward nem kitalált szereplő lenne és a valóságban találkoznál vele, simán rámondanád, hogy egy baltás gyilkos”fejtette ki a véleményét Edwardról, aki szerinte az írónő szexuális fantáziának megtestesülése. „Vannak olyan specifikus dolgok Edwardról, amik meggyőztek arról, hogy ez a nő őrült. Őrült és szerelmes a saját fikciós alkotásába. Ettől pedig elég kényelmetlenül érzed magad olvasás közben.”

Robert Pattinson születésnapi portré

RTL Sajtóklub

A Hajnalhasadás II. bemutatója után pedig már végképp nem fogta vissza magát (nem mintha azelőtt nagyon igyekezett volna disztingválni), és mikor megkérdezték tőle, mit vitt magával a forgatásról, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: „a méltóságomat”.

Viszlát, Cullenék!

Edward Cullen és Bella Swan karaktereit meglehetősen egydimenziósra írták, ami nem hagyott túl sok mozgásteret az őket alakító Robertnek és Kristennek. Így a filmek óta mindkettejüknek küzdenie kellett azért, hogy ledobják magukról az Alkonyat alatt rájuk égett „rossz színész”-bélyegét.

Pattinson már a franchise ideje alatt is igyekezett megmutatni, milyen széles is valójában a színészi tehetségének skálája, ám azokat a filmeket – mint a Lorca és Dali vagy a Vizet az elefántnak – beárnyékolta a vámpírsztori elsöprő sikere, mindegy, mennyire jól szerepelt bennük. Végül a független filmek adták meg neki a kiutat, ahol valóban ki tudott bontakozni színészként.

És mint kiderült: a tehetsége mellett a legnagyobb erénye az elképesztő elhivatottsága – mindent megtesz, hogy megértse a karakterét és minél realisztikusabban mutassa azt be. Ugyan már az Alkonyat forgatásán is hasonló hozzáállással szeretett volna dolgozni, ott még nem hagyták őt kibontakozni. Robert elmondása szerint „túl komolyan” játszotta Edwardot, mert meg akarta mutatni, milyen mély érzelmekkel teli lehet egy tinédzser kapcsolat. A producereknek viszont ez nagyon nem tetszett: „Az ügynökeim rám szóltak, hogy a teljes ellentétét kell csinálnom annak, amit eddig, különben még aznap kirúgnak” – mesélte Pattinson a Howard Stern Show-ban.

Robert Pattinson születésnapi portré

Getty Images/ Stephane Cardinale

A Pattinson-módszer

Bár ez a komplex karakterismeret és valósághű ábrázolásra törekvés eléggé az úgynevezett method acting módszerre emlékeztet (vagyis amikor egy színész a munka során végig karakterben marad), Robert kifejezetten nem szereti ezt típusú színjátszást.

„Mindig azt mondom, hogy akik a method actinget alkalmazzák, mindig csak a s@ggfejeket játsszák így. Sosem látni olyat, aki mindenkihez kedves, mikor teljesen elmerült a karakterében.”

Azonban annak ellenére, hogy amint felhangzik a felvétel végét jelző „Ennyi!” és leveti magáról a szerepet, Pattinson mégis elég durva módszerekhez folyamodott a karrierje során, hogy azonosuljon a karakterével. A Lorca és Dalíban például nemcsak eljátszotta, hanem valóban maszturbált a kamerák előtt, A világítótoronyban pedig még ennél is tovább ment: amikor a szereplő részeg volt, ő is, sarat ivott, hogy meghánytassa magát és kövekkel tömte tele a cipőjét, amivel pedig még Willem Dafoe-t is kiborította. Ám úgy tűnik, a technikája mégis működik, ugyanis sikerült mindenkit meggyőznie – magamat is beleértve – arról, hogy kiváló színész.

2014-ben két filmje is debütált a Cannes-i Filmfesztiválon: a Térkép a csillagokhoz és az Országúti bosszú, amiben a Variety kritikusa a produkció „legnagyobb meglepetésének” nevezte Pattinsont és úgy gondolta, ezzel a szereppel „újradefiniálhatja a karrierjét”. Két évvel később visszatért a francia fesztiválra a Safdie-testvérek Jólét című alkotásának főszereplőjeként. Az alakítását ezúttal a karrierje csúcsának nevezték, és olyan legendákhoz hasonlították, mint Al Pacino. A független filmekben tehát valóban megtalálta a helyét és ezt a szakma is észrevette. A Jólétért megkapta az első Independent Film Awards jelölését, tavaly pedig megkapta a másodikat A világítótoronyban nyújtott lenyűgöző performanszáért.

Vissza a reflektorfénybe

Miután meghódította az indie-szférát, dübörgő erővel robbant vissza a nagy stúdiók blockbustereibe.

„A helyzet az, hogy Robert Pattinson hihetetlen színész. Szerintem elképesztő, amit az elmúlt hat évben művelt. Nagyon karizmatikus és egy igazi kaméleon. Nagyon tehetséges! – áradozott róla Matt Reeves, a The Batman rendezője, amiben legközelebb láthatod Robertet. – Úgy néz ki, mint Batman, de ami a legfontosabb, olyan lelke van, amivel képes úgy eljátszani Batmant, ahogy még soha senki.”

A fordulópontot azonban nem ez, hanem Christopher Nolan Tenetje jelentette, amikor a szélesebb közönségnek is be kellett ismernie: Pattinson jóval több egy csillogó vámpírnál.

Robert Pattinson születésnapi portré

Getty Images/Carlos Alvarez

 „Van egyfajta természetes képessége, amivel elhiteti veled, hogy minden, amit tesz, káosz, freestyle, ösztönösség. De valójában nagyon összpontosít arra, amit el akar érni, bármit is meséljen a történeteiben” – magyarázta John David Washington, a Tenet főhőse Pattinson munkamódszeréről. Ám ez az energia úgy tűnik, Robert egész lényére igaz. A GQ magazin ugyanis a tavalyi karantén idején elkészítette vele minden idők legkaotikusabb interjúját: ő maga lőtte a portréfotókat – egyébként 12 éves kora óta modellkedik –, mindenkit lesokkolt a mikrós tésztareceptjével és még az újságíró is megjegyezte, mennyire a káosz az uralkodó elem Robert természetében. Mikor a „káosz ügynökének” hívta Pattinsont, ő csak annyit mondott: „Egyértelműen az vagyok, de csak a saját fejemben.” Van bármi, ami ennél is jobban jellemezné a kaotikusság királyát?!

Ismerd meg közelebbről a kedvenc sztárjaidat!

Címkék: Alkonyat alkonyat filmek edward cullen portré robert pattinson rossznak tartott színészek születésnap tenet the batman

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!

Szédületes, mennyit változott Palvin Barbi 15 év alatt!

Palvin Barbit 2006-ban fedezték fel, azóta pedig nemcsak Magyarország, de a világ leghíresebb modelljei között tartják számon. Csekkold, hogyan festett karrierje kezdetén!

Csak PR-fogás Irina Shayk és Kanye West kapcsolata?

Van rá esély, hogy nem is olyan rózsaszín ködlepte Kanye West és Irina Shayk kapcsolata…

Meghan Markle tömegeket háborított fel

Amihez nyúl, abból botrány lesz, és sajnos ezúttal sem volt ez máshogy. Most épp Meghan Markle hangoskönyve miatt tajtékzik a net.

Katalin hercegné lélegzetelállítóan néz ki ebben a ruhában

Itt a bizonyíték, hogy a rózsaszín erősebb árnyalata is zseniálisan áll Katalin hercegnének. Arról már nem is beszélve, hogy egy csodás szabású Alexander McQueen ruháról van szó.

Dér Heni új videóját nehéz kibírni sírás nélkül

Kijött Dér Heni Szeretemdal című klipje, és valószínűleg még a legnagyobb trolloknak is nehéz lesz megszólalni utána.