Hatalmas veszteség érte Fluor Tomit

Az elmúlt év mindenki számára megterhelő volt, most viszont a magyar zenészek, köztük Fluor Tomi szembesült azzal, mégis milyen súlyos következményei vannak a járványnak.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Hatalmas veszteség érte Fluor Tomit

A pandémia bár mindenkire máshogy, de mindenkire szinte kizárólag valamilyen negatív formában hatott. A zenészek ezt a hatalmas bevételkiesésben tapasztalták, miután elmaradt minden koncertjük, sehol sem léphettek fel. Ezért reménykedtek abban, hogy az Artisjus, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület majd kompenzál egy kicsit az elszenvedett károkon.

Csakhogy, ahogy a Bors írja, nem igazán ez történt, ugyanis mindenkinek jelentősen csökkent a kapott összeg a tavalyi évhez képest. „Átlagosan negyedével csökkent a hazai dalszerzők jogdíja a járványhelyzet miatt, írja az MTI. Az alkotók összességében így 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak, mint egy évvel korábban. A tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat május 18-án fizetik ki a 7682 magyar dalszerzőnek” – idézte a szervezetet az újság.

Fluor Tomi is azon előadók közé tartozott, akik a reménysugarat várták az Artisjustól, ezért nem meglepő, ha teljesen sokként érte a kapott összeg.

„Igazából én 30 százalékos kiesésre számítottam, így egy kicsit hidegzuhanyként  ért a dolog, nem volt jó reggel erre kelni. De valójában nem lehet kire haragudni. Az a rossz az egészben, hogy a koncertek után, amelyek a járvány miatt elmaradtak, a jogdíj a zenészek második legfontosabb bevételi forrása, és most még egy láb ki lett rúgva. De mivel a vendéglátóhelyek is zárva voltak, sajnos, ez ezzel jár. Bízunk benne, hogy hamarosan elindulhatnak az élőzenés rendezvények, ötmillió beoltottnál már talán van rá esély” – mondta Tomi az Indexnek.

Olvass tovább magyar sztárokról:

Címkék: artisjus bevétel bulvár fluor tomi koronavírus járvány magyar sztárhírek magyar sztárok magyar zenészek pandémia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Cristiano Ronaldo tipikusan az a pasi, akinek jól áll az idő!

Észrevetted, hogy Vilmos herceg mindig ugyanazt a pulcsit hordja?

Lehet, te is kiszúrtad, hogy a herceg szívesen nyúl a már bevált ruhadarabhoz. Megértjük, mert borzasztóan kényelmesnek tűnik.

Dundi kamaszból felismerhetetlen bombázó lett Kelly Osbourne

Megdöbbentő, mennyit változott Kelly Osbourne 20 év alatt!

Ezek voltak Harry herceg és Meghan Markle legromantikusabb pillanatai

Meghan Markle és Harry herceg az elmúlt években soha nem fogta vissza magát, ha arról volt szó, hogy nyilvánosan mutassák ki a szerelmüket. Szerintünk ezek voltak a legcukibb pillanataik!

Sztárok, akik összejöttek egymás exeivel

Ezt azonban nem mindegyik sztárbarátság élte túl!

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!