5 fiatal sztár, aki ijesztően korán halt meg

Még előttük állt az egész élet, mégis itthagytak bennünket.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

5 fiatal sztár, aki ijesztően korán halt meg

Sajnos nem mindenkinek adatik meg a hosszú élet, az alábbiakban sorra vesszük, kik azok a hírességek, akik túl korán hagytak itt minket. Vannak köztük olyanok, akik természetes okból hunytak el, másokat baleset ért, de olyan is akad, akit meggyilkoltak.

Cameron Boyce – 20 évesen

Cameron Boyce a Disney Channel Jesse című sorozatának sztárja volt, de szerepelt a Tükrök és a Nagyfiúk 1-2. című filmekben is. Az Utódokban ő volt Carlos, láthattad az első, második és a harmadik részben. 2019. július 6-án – azaz éppen ma 2 éve – epilepsziás roham következtében hunyt el, mindössze 20 éves volt. A betegséget három évvel korábba állapították meg nála, gyógyszerrel kezelték. Ennek maradványait azonban nem találták meg a testében a boncoláskor, így valószínűleg az vezetett a tragédiához, hogy este elfelejtette bevenni.

Cameron Boyce

Fotó: Getty Images/Frazer Harrison

Aaliyah – 22 évesen

Az énekesnő, Aaliyah szerepelt a Nickelodeon több műsorában is, első albuma 1994-ben jelent meg, 1996-ban pedig jött a második, mindkettő nagy sikert aratott. Olyan nagy nevekkel dolgozhatott együtt, mint Missy Elliott és Timbaland. Szerepelt filmekben és több híres betétdalt énekelt el. 2001. augusztus 21-én a Rock The Boat című szám klipforgatása után repülőre szálltak, ami azonban nem sokkal később lezuhant. Aaliya mindössze 22 éves volt.

Aaliyah

Fotó: Getty Images/ Kevin Mazur

Sid Vicious – 21 évesen

A Sex Pistols basszusgitárosa, Sid Vicious halálát drogtúladagolás okozta 1979-ben. Valószínűleg nem véletlenül csinálta, lelkiismeretfurdalása lehetett korábbi barátnője, Nancy halála miatt. A lánnyal egyetlen késszúrás végzett, egy átdrogozott éjszaka után találta holtan. A gyilkossággal Sidet gyanúsították, ám mégsem ítélték el.

Sid Vicious

Fotó: Getty Images/Richard E. Aaron

The Notorious B.I.G. – 24 évesen

A kilencvenes években nagyon kemény életet élt, verekedett, a saját rajongóit is bántalmazta. Shakur halálakor felmerült, hogy köze lehetett a gyilkossághoz. Nem sokkal ezután félteni kezdte az éltét, testőröket fogadott. Azonban ez sem segített. 1997. március 9-én B.I.G. egy fellépés után a hotel felé tartott kocsival, az anyósülésen ült. Egy másik autó hajtott melléjük, ebből pedig tüzet nyitottak rájuk. Négy golyó találta mellkason, a kórházban halt bele sérüléseibe.

The Notorious B.I.G

Fotó: Getty Images/Larry Busacca

Judith Barsi – 10 évesen

A magyar származású Judith Barsi amerikai gyerekszínész gyilkosság áldozata lett, édesanyjával együtt ölte meg a saját apja. Az apa, József 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. A kislány 4 éves korától színészkedett, annyira tehetséges volt, hogy általa a család nagyon meggazdagodott. Csakhogy az apa alkoholista volt. 1988. július 25-én József álmában fejbe lőtte, majd megölte az anyját, ezután magával is végzett.

Judith Barsi

Judith Barsi (jobb oldalon) a Growing Pains többi szereplőjével. (Fotó: Getty Images/ Walt Disney Television)

Hollywood sajnos tele van szomorú történetekkel:

Címkék: Aaliyah baleset cameron boyce epilepszia fiatalon gyilkosság halál judith barsi meghalt sid vicious the notorious big

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Gyerekként a királynő szomszédja volt + 5 dolog, amit nem tudtál Diana hercegnőről

Gyerekként a királynő szomszédja volt + 5 dolog, amit nem tudtál Diana hercegnőről

Diana hercegnő felnőtt korát és tragikus halálát mindenki ismeri. De milyen volt kislányként és milyen gyerekkora volt? A cikkből ezeket a vadiúj infókat is megtudhatod a szívek királynőjéről.

Nem Marilyn Monroe az egyetlen, aki gyanús körülmények között halt meg

59 éve a mai napon találtak rá holtan Marilyn Monroe-ra. A halálát rejtélyes körülmények övezik, és nem ő az egyetlen! Beleástuk magunkat Hollywood legsötétebb bugyraiba és felkutattuk a leggyanúsabb sztár haláleseteket.

Hosszú Katinka apukája kimondta azt, amit eddig senki nem mert

Érem nélkül tért haza a legendaként emlegetett Hosszú Katinka a tokiói olimpiáról, édesapja pedig nagyon nyíltan mondta el a véleményét lánya teljesítményével és fénykorával kapcsolatban.

Meghan Markle bebizonyította, hogy színésznőnek borzalmas, emberileg viszont nem

40 éves lett Meghan Markle, ennek apropóján pedig úgy döntött, különleges videóval jelentkezik be. Ezzel a lendülettel be is bizonyította, hogy színésznőnek csapnivaló, de társadalmi ügyekben annál erősebb.

Palvin Barbi szerelmes vallomása mindent visz

Palvin Barbi édes volt, Dyaln Sprouse viszont inkább atomjaira trollkodta 29. születésnapját - egyikről sem érdemes lemaradnod!

Olyan magyar siker született az olimpián, amire még sosem volt példa

Tótka Sándor megszerezte az olimpiai aranyérmet kajak egyes 200 méteren – de mit is jelent ez egészen pontosan?

Brutálisan megverték Hosszú Katinka szerelmét

Az eset még jóval a tokiói olimpia előtt, júniusban történt Barcelonában, ahol Hosszú Katinkát és szeremét nem egyszerűen kirabolták.

A királyi család magasról tett Meghan Markle-re a születésnapján?

Tegnap töltötte be Meghan Marke 40. születésnapját, és az, ahogyan a királyi család megemlékezett róla ezen a napon, nagyon jól mutatja, milyen a viszonyuk ebben a pillanatban.

Nem Meghan Markle az egyetlen nő, aki lelépett a királyi családból – Hallottál Autumn Phillipsről?

Bár Meghan és Harry már másfél éve lemondtak a rangjukkal járó feladatokról, még mindig óriási a médiaérdeklődés a kilépésük körül. Úgyhogy jó eséllyel te is lemaradtál arról, hogy közben még valaki szakított a brit uralkodói családdal.

Ezek a hírességek azután is a szüleikkel éltek, hogy befutottak

Hiába kerestek dollármilliókat, mégsem pattantak meg otthonról. Na, ők aztán tényleg igazán szeretik a szüleiket!

5 alkalom, amikor Meghan Markle ezreket haragított magára

A ma 40 éves Meghan Markle egészen megosztó személyiség. De vajon mivel érdemelte ki egy színésznőből lett hercegnő, aki ráadásul mindig kedves és mosolyog, hogy ennyire utálják?

Fluor Tomi: „Van az a pénz, amiért mindenki megvehető”

Július 29-én jelent meg Karácson Tamás és Csöndör László „Diaz”, azaz a Wellhello legújabb dala. A szám a Nemszámítapénz címet kapta és valójában egy korábbi felvételük második része lett. A botrányos jelenetekkel teli videoklipről és a zenekar fennállásának „arról a bizonyos hetedik évéről” Fluor Tomit faggattuk.

6 hollywoodi válás, ami nagyon csúnyán eldurvult

Szakítani és kimondani, hogy itt a vége, soha nem könnyű. Akkor pláne nem, ha híres emberekről van szó! Az alábbi listán szereplő párok válása pedig extrém bonyolult volt.