Amit Madonna az Instán művel, az már mindenkinek kínos

Korhatárosra sikerült képei után most egy olyan videót osztott meg, amit egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Amit Madonna az Instán művel, az már mindenkinek kínos

Madonna soha nem a visszafogottságáról volt híres, de az elmúlt napokban minden eddig húzásán túltett, igen, még azon is, amikor leszakította Janet Jackson melltartóját. Az énekesnő vasárnap ünnepelte a 63. (!!!) születésnapját, aminek alkalmából már a múlt hét közepén elkezdte az ünneplést, a korhatáros fotókat itt tudod megnézni, és még mindig nem fejezte be… 

Ugyanis most fogta, és az egész családját és Olaszországba repítette. Ezzel önmagában nincs semmi baj, inkább csak azzal a videóval, amit ennek kapcsán feltöltött. Madonna fagyizik benne, először a gyerekeivel, aztán a pasijával közösen, aztán random emberekkel szintén, nekik ráadásul olyanok mondogat közben, hogy „ez nyelvmunka”. És ne gondold egy percig sem, hogy a klasszikus értelemben vett fagyizásról van szó… Bőven túltolta a dolgot, úgyhogy csak remélni merjük, hogy a jelenetet nem a gyerekei előtt villantotta, mert anélkül is elég kínos, amit leművel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés

Mindezt néhány bizánci kort idéző képpel toldotta meg, amiken majdnem kibuggyan a ruhájából, emellett elég nehéz szó nélkül elmenni, hiszen az anyukáinkkal egyidős nőről beszélünk… El tudod képzelni, ahogy ők is ilyet villantanak? Mi nehezen. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés

Egy kávészünet mindenkinek jár:

Címkék: 63 éves bulvár fagyizás kínos videó madonna sztárok születésnap

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Sztárok, akik nyitott házasságban élnek, és teljesen boldogok így

Sztárok, akik nyitott házasságban élnek, és teljesen boldogok így

Készülj fel, meg fogsz lepődni, kik azok a sztárok, akik a monogámia helyett a nyitott kapcsolatokban hisznek.

Angelina Jolie és Brad Pitt végre megegyeztek

Hosszú idő után az egyetlen dolog, amiben végre egyetértenek, hogy eladják a házasságuk alatt megszerzett közös vagyontárgyakat. Persze náluk ez sem történhet balhé nélkül...

Kiderült, mi volt Erzsébet királynő és Fülöp herceg hosszú házasságának a titka

Nemhogy a kritikus 7. évet is átvészelték, de konkrétan hét évtizedig voltak együtt jóban-rosszban.

Még Jennifer Lopez sem néz ki mindig tökéletesen

A friss lesifotókon egészen konkrétan fel sem lehet ismerni, annyira hétköznapian fest, ami egyszerre kiábrándító és nagyon is felszabadító.

Micsoda, Harry herceget és Meghant az adófizetők pénzén védik?

A fél világ azt találgatja, hogy Harry és Meghan háromnapos New York-i kirándulásának védelmét ki állja?

Tom Felton összeesett golfozás közben

A Harry Potter mozik meg nem értett rosszfiúja egy sportrendezvényen lett rosszul, azonnal a segítségére siettek.

Dallos Bogi új, rövidebb frizuráját csak imádni lehet

Az énekesnő megszabadult ikonikus hosszú fürtjeitől, a változás pedig annyira jó lett, hogyha meglátod, azonnal tárcsázni akarod majd a fodrászodat.

Tóth Gabinak orvosi segítségre lenne szüksége

Túl sok minden megy keresztül mostanában, ami a pszichológus szerint hosszú távon durván kicsinálhatja az énekesnő mentális egészségét.

Ezeket a borzalmas karaktereket valójában nagyon édes sztárok alakították

A következő színészek annyira jól játszották híres szerepüket, hogy a képernyőt nézve már-már elhittük nekik, hogy a való életben is ennyire gonoszak...

Marvel-sztárok, akikről fogalmad sem volt, hogy ilyen jó barátok

Nem véletlenül működik köztük olyan jól a képernyőn a kémia…

Kylie Jenner elárulta a babája nemét, és észre sem vetted

Akkora easter egget hagyott Kylie Jenner az Instagramján, amit maximum a Marvel filmektől szokhattál meg.

Fluor Tomi pikáns fotóval köszöntötte szülinapján Szabó Zsófit

Tegnap ünnepelte 33. születésnapját Szabó Zsófi, és nyilván nem telhetett el ez a nap anélkül, hogy fel ne köszöntötte volna Fluor Tomi. Erre az egyszerre vicces és zavarba ejtő kompozícióra viszont nem számítottunk.

Shane Tusup Hosszú Katinka tűrőképességét feszegeti

Az edző és a tanítványa elfoglalták Hosszú Katinka felségterületét, miközben az Iron Lady éppen egy másik országban van.