Borzalmas baleset miatt került kerekesszékbe a Szexoktatás sztárja, George Robinson

Isaac nem csak a sorozatban csupaszív karakter, de az őt alakító George Robinson is egy olyan srác, akivel szívesen lógnál együtt a hétköznapokban. Pedig egy szörnyű baleset után az egész életét újra kellett gondolnia a Szexoktatás színészének.

Borzalmas baleset miatt került kerekesszékbe a Szexoktatás sztárja, George Robinson

A Szexoktatás (Sex Education) 3. évada szeptember 17-én, vagyis már majdnem egy hete elstartolt, és ha elég gyors voltál, talán már le is daráltad a 8 részt. Anélkül, hogy spoilereznénk: bár kifejezetten mozgalmas évadról van szó, az Otis és Maeve közötti kémia, mint a sorozat egyik fontos mozgatórugója, még mindig nem fulladt ki – de nem is ért a csúcsára. Ahogy maga a sorozat sem, az utolsó részből ugyanis elég egyértelműen kiderül, hogy nem tekinthetjük totális finálénak. (Hello, 4. évad!)

És ha már Otis és Meave: talán az első pillanattól nekik szurkolsz, és egyetértünk abban, hogy nem volt szép, ahogy a második évad végén Isaac törölte Otis hangüzenetét, azt alá kell írnod: Isaac és Meave valójában jobb és szerethetőbb páros, mint gondoltad. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy két zseniális színész alakítsa a karaktereket, az Isaacet megformáló George Robinson pedig ebben az évadban végre elég képernyőidőt kapott, hogy bebizonyítsa: tényleg nagyon tehetséges. Pedig az ambícióit szó szerint összetörte egy borzalmas baleset.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

George Robinson (@georgerossrobinson) által megosztott bejegyzés

George ugyanis mindössze 17 éves volt, amikor egy dél-afrikai rögbi meccsen rosszul esett, és eltörte két nyaki csigolyáját. „Ez azt jelenti, hogy a sérült csigolyák alatti területeket nem tudom mozgatni. De ha megvan a megfelelő infrastruktúra, sérült gerincvelővel is nagyon egyszerű lehet az önálló élet. Van egy személyi asszisztensem is, aki segít főzni, felkelni, és a ház körüli tennivalókban.” – mesélte George a Back upnak adott interjújában. A srác 37 napot töltött egy dél-afrikai kórházban, majd miután visszatért az Egyesült Királyságba, részt vett egy 18 és 25 év közötti fiatalokat segítő kerekesszék képzésen. „Nagyszerű volt hasonló helyzetben lévő emberek közelében lenni, megosztani a történeteinket, és nevetni egy jót. Hatalmas élmény volt, amiért nagyon hálás vagyok.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

George Robinson (@georgerossrobinson) által megosztott bejegyzés

Mindig a napos oldalon

A baleset előtt George minden egyes iskolai darabban szerepelt, úgy imádta a drámaórákat, mint semmi mást, és kifejezetten szeretett csapatban dolgozni. „Miután megsérültem, megkérdőjeleztem, hogy a színészet valóban megfelelő terep-e számomra. Bizonytalan voltam abban, hogy tényleg ki akarom-e tenni magam ennek. (…) A színészet olyasmi, amit mindig is szívesen csináltam. Azért vágtam bele, mert szerettem a légkört. Együtt dolgozol másokkal és közben rengeteget nevetsz. Rájöttem, hogy a sérülésem után is szeretnék a része lenni mindennek.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

George Robinson (@georgerossrobinson) által megosztott bejegyzés

A Szexoktatás egyébként már javában futott, amikor George ügynöke bejelentkezett a lehetőséggel. Igaz, a forgatókönyv szerint a karaktere egy amputáció miatt került kerekesszékbe, a színész viszont olyan szinten értette és érezte a karaktert, hogy azonnal jelentkezett a szerepre. A meghallgatáson aztán olyan lehengerlő volt, hogy a készítők még azt is vállalták, hogy átírják a történetét, és George gerincvelősérüléséhez igazítják Isaac történetét. Bár George motivációját a balesete sem törte ketté, a forgatás során így is rengeteget merített Isaac karakteréből: „Az, hogy eljátszhattam őt, sokat segített, hogy magabiztosabb legyek és komfortosabban érezzem magam az életemben.” – magyarázta a színész, akinek kifejezetten tetszett, hogy a karaktere egyszerűen jól érzi magát a jelenben ahelyett, hogy folyamatosan mások jóváhagyása után sóvárogna.

Jöhet még néhány nagyon inspiráló cikk?

Még több

Sztárhírek