Ha Puskás Peti vallomásától nem olvadsz el, akkor semmitől

Pillanatok alatt talált egymásra Dallos Bogi és Puskás Peti, az énekes pedig kész arra, hogy a tündérmeséjük szintet lépjen.

Ha Puskás Peti vallomásától nem olvadsz el, akkor semmitől

A 2019-es X-Faktor forgatásán jöttek össze, év elején jegyezték el egymást, és az esküvőre sem kellett sokáig várni. Dallos Bogi és Puskás Peti idén nyár végén mondták ki az igent, még azelőtt, hogy berobbant volna a tehetségkutató idei évada, amiben Peti továbbra is mentor szerepet tölt majd be.

Bogi más kihívások mellett döntött, de már most biztos, hogy újra láthatod majd Petivel a tévé képernyőjén, ők nyitják ugyanis az életünk története című műsor 3. évadát. A róluk szóló rész előzetesében hangzik el például Peti kijelentése, miszerint „Megértem arra, hogy apuka legyek. Már nagyon szeretnék családot, nagyon szeretnék gyereket”. Bogit egy pillanatra mintha meglepődne, de nem tűnik úgy, mintha soha nem merült volna fel közöttük a téma.

Sőt: korábban már ő maga is célzott rá, hogy nem szeretne túl sokat várni a családalapítással. „Szeretnék fiatal anyuka lenni. Abban hiszek, hogy ha megtalálja az ember a megfelelő társat, akkor bele lehet vágni a családalapításba!” – nyilatkozta két évvel ezelőtt az nlc-nek, nem sokkal azután, hogy kiderült, hivatalosan is egy párt alkotnak mentortársával.

Jöhet néhány további sztárhír?

Még több

Sztárhírek