Megszakad a szívünk Tóth Gabi megemlékezésétől

Nagyon ritkán mutatja meg kislányát a közösségi médiában, most viszont jó oka volt rá Tóth Gabinak, hogy kivételt tegyen.

Megszakad a szívünk Tóth Gabi megemlékezésétől

Míg a legtöbb híresség – legyen hazai vagy külföldi – Insáját valósággal elborították a vicces/szexi/ötletes/félelmetes halloweeni jelmezek, addig Tóth Gabi elhunyt szeretteiről emlékezett meg november 2-án, vagyis halottak napján, és soraiban követőit is erre buzdítja.

„Virágok, gyertyák, mécsesek fénye ragyogja be a temetőket. Elhunyt szeretteinkre gondolunk, a lelkükért imádkozunk ilyenkor, csendben, belül megélve a múlt emlékeit, a pillanatot Ha teheted, te is állj meg egy percre, és gondolj azokra a pillanatokra, amiket szeretteiddel élhettél át! Én most erre a tiszta és őszinte pillanatra gondolok, amikor drága nagypapám még utoljára találkozhatott Hannarózával”

– fogalmazott posztjában Gabi, amit egy fekete-fehér fotó kísért, és ez már csak azért is nagyon különleges, mert az énekesnő kifejezetten ritkán posztol kislányáról

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

 

Egyébként nem Tóth Gabi az egyetlen híresség, aki figyelmen kívül hagyja a Halloweent: Oláh Gergő, az X-Faktor egyik korábbi nyertese például négy csapatot is elzavart otthona elől a hétvégén.

Máris mutatjuk, mi történt kedvenceiddel az elmúlt órákban:

Még több

Sztárhírek