Megtűrt, botrányos szeretőből a királyi család kedvence – De hogyan tört a csúcsra Kamilla?

Ha valaki pályafutása azzal indul, hogy a jövendő király szeretőjeként aposztrofálják, és emiatt közutálat zúdul rá, az olyan skatulya, amiből nem egyszerű, sőt, szinte lehetetlen kitörni. Kamilla hercegnének mégis sikerült.

Megtűrt, botrányos szeretőből a királyi család kedvence – De hogyan tört a csúcsra Kamilla?

Szerelem volt első látásra. A legtöbb forrás így emlékezik meg arról, amikor 1971-ben, egy lovaspóló meccsen az akkor 24 éves Kamilla Shand találkozott a 23 éves Károly herceggel. A kapcsolatuk azonban túl gyorsan fordult komolyra, és amikor a palota látta, hogy ez több múló fellángolásnál, közbeléptek. Hiszen egy olyan nő, mint Kamilla, nem volt elég jó a leendő trónörökösnek, bár származását tekintve aligha lehetett ellene bárkinek kifogása. Anyai ágon nemesi család leszármazottja volt, de az apja, a brit hadsereg tisztje szintén megbecsülésnek örvendett, ráadásul a legjobb neveltetést és taníttatást kapta, ami akkoriban csak elképzelhető volt. És mégis, Károlyt katonai szolgálatra kötelezték, hogy elvágják a köteléket, Kamilla pedig végül hozzáment Andrew Parker Bowles-hoz.  

A közös történetük egy időre megszakadt, időközben Károly 1981-ben elvette Diana Spencert, aki azonnal közönségkedvenc lett. A sztori innentől egészen biztosan ismerős, Károly és Diana kapcsolata nem úgy alakult, ahogyan azt remélték, a férfi pedig Kamilla karjaiban keresett vigaszt. 

Igazából hárman voltunk ebben a házasságban, és az egy kicsit sok volt” – mondta a BBC ikonikus interjújában Lady Di, bár lehet, ő maga sem sejtette, mit indít útjára. Befolyása, hitelessége, és megtört szíve olyan volt, mint egy katalizátor, ami a botrány berobbantásához kellett. Kamilla a média gyűlöletcunamijának kellős közepén találta magát, ő lett az első számú közellenség, a megtűrt szerető, a rottweiler, ahogyan a sajtó nevezte. 

Az első igazi médiabotrány 

Manapság elég egyetlen kijelentés – lásd J.K. Rowling transzellenes posztja -, és máris leromboltál mindent, amit korábban felépítettél, de a 90-es évek egészen más volt. Még nem volt Twitter, sőt, internet sem, azonban a lejáratási gépezet beindult, és az első igazán durva médiahadjárattá nőtte ki magát. Az 1993-ban kiszivárogtatott Camillagate-nek nevezett botrány már megalapozta a közutálatot, hiszen nyilvánosságra hozták Kamilla és Károly korábbi meghitt telefonbeszélgetéseinek átiratát, így Károly herceg a nyilvánosság előtt is elismerte: szeretőt tartott a házasságuk alatt.

Úgyhogy a Panoráma interjú tényleg az utolsó csepp volt a pohárban, a nyomatott sajtó darabokra szedte Kamillát, házasságtörőként és csábító harmadikként emlegették, a média és a közvélemény utálata egyaránt benne manifesztálódott. Kamilla férje, akivel már ekkor egy éve külön éltek, azonnal beadta a válókeresetet, nem sokkal később, 1996-ban pedig Diana hercegnő és Károly válását is kimondták. 

Bár Károly is sokszorosan megszenvedte a botrány következményeit, mégis Kamilla volt az, aki támadhatóbb felületet adott, hiszen férj, és a királyi család támogatása nélkül egyedül kellett szembenéznie minden váddal. Ő pedig rezdülés és szó nélkül tűrte, hogy a porig alázzák, hogy folyamatosan összehasonlítják Dianával, hogy megjegyzéseket tettek a külsejére, a viselkedésére, sőt, még a személyes higiéniájára is. Előszeretettel hangoztatták, ahogyan a hangfelvételen Károly azt mondja, szeretne Kamilla tamponja lenni, ami elárulja, hogy mennyire mélyre süllyedt a bulvársajtó a befeketítésében. 

Károly és Kamilla

Getty Images/WPA Pool

Kamilla vs. Diana 

Azzal, hogy Diana hercegnő maga semmilyen módon nem tudta megakadályozni a pár szerelmét (pedig többször próbálta), az egyetlen olyan fegyverhez nyúlt, amitől megnyugvást remélt: az őt övező médiaérdeklődéshez. Mivel Diana a britek kedvence volt bájának és tagadhatatlanul óriási szívének köszönhetően, így Kamillának jutott a gonosz, csábító karaktere – legalábbis Lady Di szemszögéből. Tragikus halála pedig csak olaj volt a tűzre: érinthetetlenné tette, és nyilvánvalóan kellett egy bűnbak, aki szomorú sorsáért hibáztatható, ami ismételten Kamillát emelte a reflektorfénybe. Cornwall hercegnéje 2017-ben mesélt erről az időszakról, 70. születésnapja alkalmából, de rendkívül szűkszavú volt: 

Szörnyű volt. Rettenetesen kellemetlen időszak, a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám. 

Ha egy PR-gépezet beindul…

Kamilla és Károly a nehéz kezdet után összeházasodott, és emiatt újabb következménnyel kellet szembe nézniük: a királynő haragjával. Állítólag az ellenszenve olyan mértékű volt, hogy évekig nem volt hajlandó egy légtérben tartózkodni azzal a nővel, de látva, hogyan alakult át a kialakult kép Kamilla körül, végül megenyhült. (Ahogyan Katalin esetében is, akivel szintén nem indult zökkenőmentesen a kapcsolata.) Sőt, maga Erzsébet is sokat hozzátett azzal, hogy 2007-ben kitüntette a II. Erzsébet Királyi Családi Renddel.  

Az, ami a 90-es években még Kamilla ellen szólt, vagyis, hogy kirobbanthatatlan volt Károly életéből, egy csapásra állhatatosságként és hűségként definiálták. Pontosan az a megbízható és megingathatatlan személy lett, akit szívesen láttak az alattvalók a jövendő király partnereként. Kamilla minden hivatalos megjelenésből kivette a részét és rengeteg jótékony projekthez adta a nevét, többek között fiatal nőknek segített beindítani a vállalkozásukat, ugyanis elkötelezetten harcol a nők egyenjogúságért, támogatta az egészségügyet, az írástudást elterjedését és a családon belüli erőszak áldozatait is. Emellett Vilmos és Harry jóváhagyását és tiszteletét is kivívta, sőt, rajongva szereti az unokáit is.

A sajtóvisszhangja élesen megváltozott, ami nemcsak a PR-gépezetnek köszönhető, hanem Kamilla kitartó munkájának is. Azzal pedig, hogy Diana emlékét tiszteletben tartva visszautasította a walesi hercegné címet, és inkább Károly soron következő rangja után a Cornwall hercegnéje megnevezést választotta, még azok szemében nagyot is nőtt, akik elkötelezett rajongói a Szívek hercegnőjének. 

Kamilla sosem pályázott arra, hogy királyné legyen belőle, olyannyira nem, hogy saját maga mondott le a címről, így Károly megkoronázása esetén az ő királyi fensége, az uralkodó házastársa lesz a hivatalos megszólítása. Ő mindig is csak egyet akart: együtt lenni a férfival, akibe 50 éve első látásra beleszeretett. 

Forrás: insider.com, express.co.uk, esquire.com, womanmagazine.co.nz

Bajos csajok és rosszfiúk? 

Még több

Sztárhírek