Ők azok a királyi családból, akik elváltak, majd újra megházasodtak

Bár a palota alapvetően nem nézi jó szemmel a válást, a királyi családban mégis többen vannak olyanok, akik az első házasságuk UTÁN találták meg az igazit.

Ők azok a királyi családból, akik elváltak, majd újra megházasodtak

A válás nem igazán elfogadott intézmény a királyi családban, de amióta a királynő öt gyerekéből hárman elváltak, ebből pedig ketten is újraházasodtak, a palota nem tehet mást, mint hogy elfogadja, ha az uralkodócsalád tagjainak nem sikerült elsőre kifogniuk az igazit. Ez a rendkívüli nyitottság (nem) egyébként 2002 óta tart: a királyi család nagyon közel áll az anglikán egyházhoz, de az csak ekkor engedte meg először az elvált royaloknak az újraházasodást. Lássuk, kik voltak, akik éltek a lehetőséggel!

Károly herceg

Károly herceg volt az első trónörökös, akinek megadták a válás lehetőségét 1996-ban, amikor szakított Diana hercegnővel. Négy évbe telt, amíg végül kimondták a válást, 1997-ben pedig Diana elhunyt. Mivel az egyház szabályai csak abban az esetben korlátozták az újraházasodást, ha az egykori házastárs még élt, ezért ez a határozat már nem vonatkozott Károlyra, aki így simán elvehette volna Kamillát. De nem tette: egészen 2005-ig vártak az esküvővel (három évvel azutánig, hogy az egyház is lazított a válást övező szigorításain).

 

Újraházasodott tagjai a királyi családnak

Fotó: Bob Collier/Getty Images

 

Kamilla hercegné

Kamilla maga is elvált nő, ő még 1973-ban ment hozzá a brit hadsereg egyik kapitányához, Andrew Parker Bowleshoz. Két gyerekük született, Tom és Laura (akik most már Harry és Vilmos mostohatesói) és 1995-ben szakítottak, miután Károly herceg bevallotta, hogy Kamillával csalta meg Dianát.

 

Újraházasodott tagjai a királyi családnak

Fotó: Frank Barratt/Getty Images

 

Meghan Markle

Korábban az is elképzelhetetlen volt, hogy a királyi család egy tagja (akár elsőre is) egy elvált személlyel házasodjon össze. Így hiúsult meg Margit hercegnő és Peter Towsand kapcsolata és ezért kényszerült lemondásra VIII. Eduárd is, aki Wallis Simpsont szerette volna elvenni. De Harry herceg és Meghan Markle előtt már nem álltak ilyen akadályok, pedig Meghan két évig az amerikai producer, Trevor Engelson felesége volt. A kapcsolatnak 2013-ban vetett véget az akkor még színésznő, három évvel azelőtt, hogy megismerte volna Harryt.

 

Újraházasodott tagjai a királyi családnak

Fotó: Amanda Edwards/Getty Images

 

Anna hercegnő

Anna hercegnő a királyi család egyik legbadassebb tagja – már csak azért is, mert simán szembe szállt az anglikán egyház törvényeivel. A királynő egyetlen lánya 1992-ben vált el Mark Phillips kapitánytól, miután akkor már három éve külön éltek. Még abban az évben (!) Anna kimondta az igent a mostani férjének, Timothy Laurence-nek. Ez volt az első olyan alkalom, hogy valaki az uralkodócsaládból megszegte az egyház szabályait. Anna egyébként úgy játszotta ki a törvényt, hogy Anglia helyett Skóciában házasodott meg.

 

Újraházasodott tagjai a királyi családnak

Fotók: PA Images, Martin Keene/Getty Images

 

Forrás: Hello Magazin

Olvass el mindent IS a királyi családról:

Még több

Sztárhírek