Tóth Andi lesz a Dancing with the Stars győztese?

Tóth Andi kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Dancing with the Starsban, ezért a nézők biztosak abban, hogy ő nyerheti a versenyt.

Tóth Andi lesz a Dancing with the Stars győztese?

Ma este lesz a Dancing with the Stars döntője, ahol négy páros küzd majd meg a dobogó első fokáért: Kamarás Iván és Mikes Anna,  Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna, Tóth Andi és Andrei Mangra, illetve Árpa Attila és Stana Alexandra. A mezőny nagyon erős, de csak egy győztes lehet – ezért a műsor előtt a Blikk készített egy szavazást az olvasói körében, hogy megtudja, szerintük ki kerül az első helyre.

A felmérés eredménye egyöntetű volt: gyakorlatilag mindenki Tóth Andi győzelmét várja az esti show-ban. Annak ellenére, hogy az énekesnő nehezített pályán mozog, ugyanis három héttel ezelőtt lesérült, amit még mindig nem tudta kipihenni. „Még a paso doblében volt egy emelés, amelyben talpra érkeztem és lesérültem, majd nem tudtam pihenni, emiatt lett ín- és ínhüvelygyulladásom” – magyarázta Andi, aki az elődöntőben is kineziológiai szalaggal volt lekötve a lába, hogy tudjon rendesen táncolni.

És hogyan alakul a szavazók szerint a verseny további része? A második helyre Kamarás Ivánékat várják, míg a harmadikra Kinizsi Ottót és párját tették. Így az olvasók szerint Árpa Attila Stana Alexandrával kerül majd a negyedik helyre. 

Ne maradj le a legújabb hírekről:

Még több

Sztárhírek