10 elkapott pillanat, amikor a brit királyi család tagjai is teljesen hétköznapiak voltak

Ha azt mondjuk, II. Erzsébet királynő szelfizni is szokott és még autót is vezet, azt hiszed, viccelünk? Akkor érdemes végigpörgetned a galériánkat…

10 elkapott pillanat, amikor a brit királyi család tagjai is teljesen hétköznapiak voltak

Nem telhet el egyetlen hét sem anélkül, hogy ne futnánk bele néhány új fotóba a brit királyi család tagjairól, hiszen nap mint nap hivatalosak valamilyen nyilvános eseményre: hol egy gálán vesznek részt, hol pedig egy díjátadón. Mivel gyakorlatilag mindig dolgozó royalokként látjuk őket, így hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy az ő életük sem „csak” abból áll, hogy rendezvényekre járjanak. Sőt, a kulisszák mögött éppen olyan emberek, mint bárki más. (Na jó, ha leszámítjuk azt, hogy a többségük palotában él…) Felkészültünk azért arra, hogy nem hiszel majd nekünk, ezért összegyűjtöttünk néhány fotót, ami a hétköznapi oldalukról mutatja be neked a royalokat.

Például tudtad, hogy Diana hetente háromszor edzett (sétált, kocogott vagy aerobikozott) és még az sem zavarta, ha keresztül kell futnia London zsúfolt utcáin? Pedig biztosan sokan meglepődtek, amikor Wales egykori hercegnéje elszaladt mellettük…

Diana hercegné

Diana a védjegyévé vált biciklis nadrág-pulóver szettben edz az angol fővárosban 1997-ben (Fotó: Tony Harris – PA Images/Getty Images)

De az is gyakran előfordult, hogy Lady Di maga intézte el a nagy-bevásárlást. Állítólag a londoni Kensington High Streeten található Marks & Spencer üzlet volt a törzshelye.

Diana hercegné bevásárlás közben

Bizony, Diana is járt a Tescóban… (Fotó: Princess Diana Archive/Getty Images)

Arra is figyelt, hogy két fia a körülményekhez képest „normális” életet élhessen. Vilmos például ugyanúgy sétáltathatott kutyust a parkban, mint bármelyik másik kisgyermek.

Vilmos herceg

Ennél cukibb képet nem is találhatsz Vilmosról. (Fotó: Georges De Keerle/Getty Images)

Vilmos később pontosan olyan életet élt egyetemistaként, mint mi, hercegi cím nélküli emberek. Albérletben lakott, bevásárolt, mirelit pizzát sütött és magának vette meg a bélyegeket is a postán. Mondjuk vele volt pár tucat fotós is…

Vilmos herceg

Ilyen, amikor Vilmos shoppingol. (Fotó: Tim Graham/Getty Images)

Harrynek pedig háztartástani órái is voltak az Eton Schoolban. Itt például a pirítós sütővel ismerkedett.

Harry Etonban

Azért Harry ma már biztosan többet el tud készíteni egy pirítósnál… (Fotó: Tim Graham/Getty Images)

De persze a felesége, Meghan Markle is szokott boltba járni.

Meghan Markle

Meglepődnél, ha találkoznál Meghan Markle-lel egy boltban, igaz? (Fotó: Anthony Devlin – WPA Pool /Getty Images)

Könnyen lehet, hogy ilyenkor egyébként nem sofőrrel járnak vásárolni, hanem ők maguk vezetik az autót. Nézd csak Katalint!

Katalin hercegné

Hercegné a volánnál (Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Tudtad, hogy II. Erzsébet királynő jogsi nélkül is vezethet? Ő az egyetlen ilyen személy az Egyesült Királyságban.

II. Erzsébet királynő

Erzsébet nem öregszik, ez fix! (Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

És képzeld, még szelfizni is lehet vele!

II. Erzsébet királynő

Ennek a képnek te is örülnél, igaz? (Fotó: Peter Macdiarmid – Pool/Getty Images)

Végezetül pedig megmutatjuk, hogyan ereszti ki a gőzt egy hercegné. 

Katalin hercegné

Katalin hercegné sört csapol… (Fotó: Samir Hussein/Getty Images)

De még az öltözködésük is elég sokszor hétköznapi:

Még több

Sztárhírek