6 filmes pár, akik a valóságban is őrülten szerelmesek

Összeszedtük, kik azok a hollywoodi álompárok, akik egy közös munka során szerettek egymásba. Szerinted kik a legcukibbak együtt?

6 filmes pár, akik a valóságban is őrülten szerelmesek

Hollywoodban nem ritka, hogy a vászonra szánt szerelmekből valódiak szövődnek. Az alábbi sztárpárok mindegyike annak köszönheti a boldogságot, hogy annak idején a castingot vezetők őket választották. Ezekben az esetekben tényleg bebizonyosodott, hogy volt a színészek között kémia! Nem is akármilyen!

Blake Lively és Ryan Reynolds

Ha lenne olyan verseny, hogy kik Hollywood legjobb humorú sztárpárja, azt tuti Blake Lively-nek és Ryan Reynoldsnak ítélnénk oda, annyira eszméletlenül cukik és jó arcok együtt! Még 2011-ben, a Zöld Lámpás című filmben szerepeltek együtt, 2012-ben összeházasodtak, azóta pedig már három csodálatos kislányuk született.

Jeffrey Dean Morgan és Hilarie Burton Morgan

Jeffrey és felesége, Hilarie a Walking Dead-ben szerepeltek együtt, Negan és Lucille Smith szerepében tűntek fel. 2009-ben találkoztak először egy vakrandin, nagyon hamar egymásba szerettek. 2010-ben megszületett kisfiuk, Gus, 2018-ban pedig a kistestvére is világra jött.

Dax Shepard és Kristen Bell

Dax és Kristen egy közös barátjuk vacsoráján találkoztak először, ám ekkor még nem tetszettek meg egymásnak. Nem sokkal később újra összefutottak, ekkor kezdtek el randizni. A színész azonban bepánikolt, 3 hónap után ejtette Krist. Végül visszakönyörögte magát. Amikor 2007-ben szerelmeseket alakítottak a Minden kút Rómába vezet című filmben, Dax megkérte Kristen kezét. Két gyerekük van, Lincoln és Delta.

Emily Blunt és John Krasinski

Emily és John a Hang nélkül című horrorban szerepeltek együtt, ám már 2010 óta együtt vannak. A valóságban Jennifer Aniston exférje, Justin Theroux mutatta be őket egymásnak. Azonnal egymásba szerettek, ma már két gyerekük van, Hazel és Violet.

Kirsten Dunst és Jesse Plemons

Kirsten és Jesse a 2015-ös Fargóban játszottak egy párt, nem sokkal később pedig már nem is csak színjáték volt. Annyira egymásba szerettek, hogy 2017-ben megtörtént az eljegyzés, 2018-ban pedig már kisbabájuk született. Annyira cukik együtt!

Eva Mendes és Ryan Gosling

Eva Mendes és Ryan Gosling a 2012-es Túl a fenyvesen című film forgatása során szerettek egymásba. Először a vásznon, majd az életben is. A színésznőre akkora hatással volt a kanadai színész, hogy szakított korábbi elveivel, miszerint nem szeretne soha gyereket. Ma már két édes kislány szuper boldog szülei.

Forrás: buzzfeed.com

Még többet szeretnél megtudni Hollywood álompárjairól? KATT:

Még több

Sztárhírek