Kulcsár Edina boldogtalan

Kulcsár Edina sírva beszélt arról, bár megvan mindene, valami miatt mégsem egészen elégedett az életével.

Kulcsár Edina boldogtalan

Kulcsár Edina és férje, Csuti a Nyerő Páros óta nem titkolják, hogy válságban van a házasságuk, sőt: konkrétan azért mentek el a valóságshow-ba, hogy megmentsék a kapcsolatukat. Bár a műsor óta Edina azt nyilatkozta, hogy végre megint minden rendben van közöttük, azért sajnos nehéz visszakerülni a korábbi, harmonikus kis buborékba az ilyen nagyobb problémák után.

Ezt igazolja az az új interjú is, amit Edináékkal készített a youtube csatornájára Palik László. A Palikék Világa by Manna címet viselő beszélgetés formátumának alapja néhány boríték, amibe Palik és két műsorvezető társa ír fel kérdéseket. Ezeket pedig később külön-külön tették fel Edinának és Csutinak, hogy a pár ne hallja a másik válaszát. Az egy órás interjú alatt Csuti is és Edina is elsírták magukat – utóbbi akkor, mikor arról beszélt, nem elégedett az életével.

„Azt érzem, hogy mindenki másnak meg akarok felelni, de közben magamat minden alá rendeltem, és azt érzem, hogy nem feltétlenül vagyok boldog jelenleg abban, amiben élek. Lehet, hogy furcsa, nekem is furcsa, de sokszor van az, hogy ülök a kocsiban és csak bambulok magam elé, és nem értem, hogy mi bajom van, pedig kvázi megvan mindenem. Van férjem, szerető családom, két gyönyörű gyerekem. Egészségesek vagyunk, van egy szép házunk, vállalkozásaink, mindenünk megvan, de közben mégis azt érzem, hogy valami hiányzik az életemből. Valami olyan, ami ezeknek az alappillére lehet.”

A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézheted meg:

Forrás: 24.hu

A magyar sztárokkal kapcsolatos hírek érdekelnek igazán? Ránk számíthatsz:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek