Tóth Vera összeomlott, kirohant a stúdióból

Tóth Verán a Konyhafőnök VIP forgatásán akkora volt a nyomás, hogy teljesen összeroppant alatta.

Tóth Vera összeomlott, kirohant a stúdióból

A Konyhafőnök VIP csütörtöki epizódjának forgatásán szinte elfogyott a levegő Tóth Vera körül, az énekesnő annyira rosszul lett a nyomástól, hogy még a stúdiót is otthagyta. Nem ez volt az első eset, hogy az összeomlás szélére került, néhány hete az egyik versenyfeladat közben esett teljesen szét, akkor a mahi-mahi hal volt az, ami kis híján kifogott rajta, de végül fölé kerekedett. 

Most azonban egyszerre túl sok minden adódott, mesélte a Blikknek: Vera nem teljesen értette a feladatot, többször is csúnyán elvágta az ujját, frusztrálta, hogy a párja kollégái fogják zsűrizni, és mindennek tetejében még fellépésre is sietett a felvétel után és úgy érezte, el fog késni. Nem csoda, ha a verseny egy pontján nem bírta tovább! 

Amikor már fél órája nem tudtam semmit sem megcsinálni, addig stuffoltam magam, amíg azt éreztem, megfulladok. Nem bírtam tovább, összeomlottam, hogy nem tudom elvégezni a feladatot. Egyszerűen nem bírtam a stúdióban maradni, és kifutottam, hogy feladom. 

Hogy tényleg feladja-e a versenyt, az a ma esti részből fog kiderülni, de szerintünk Verát nem abból a fából faragták, hogy egyszerűen lelépjen.

Ezt történt a magyar sztárvilágban:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek