Már Ben Affleck ismerősei is betámadták a színészt, amiért a házasságát hibáztatta alkoholproblémái miatt

Úgy tűnik, sem az internet, sem pedig a közös ismerősök nem hajlandóak felejteni, ha igazságtalan hibáztatásról van szó. Márpedig Ben Affleck esetében pont ez történt.

Már Ben Affleck ismerősei is betámadták a színészt, amiért a házasságát hibáztatta alkoholproblémái miatt

Nem igazán sült el jól Ben Affleck és Howard Stern beszélgetése, miután a sztár – állítólag minden rossz szándék nélkül – kijelentette, valószínűleg még mindig inna, ha nem válnak el Jennifer Garnerrel. Úgy emlékszik vissza ugyanis arra az időszakra, mint valami csapdára, hiszen nem volt boldog, de nem is hagyhatta el feleségét a gyerekek miatt, így egyszerűbbnek tűnt inni, majd elaludni a kanapén. 

Az ügyből nyilván botrány lett, amiből a színész Jimmy Kimmel műsorában próbálta magát kimagyarázni – sajnos nem sok sikerrel.

SOHA NEM SZERETNÉM, HOGY A GYEREKEIM AZT HIGGYÉK, VALAHA EGY ROSSZ SZÓT IS MONDOK AZ ANYJUKRÓL.” 

Ekkora azonban már bőven késő volt, hiszen Ben Affleck nem csak a rajongók, de közös ismerőseik rosszallását is kivívta: 

„Undorító. Jen volt az egyetlen, aki újra és újra felkarolta, amikor valami szörnyű dolgot művelt. Jen kiállt mellette, mert szereti. A gyermekeik anyja.” – nyilatkozta a Page Sixnek az iparág egyik bennfentese, aki mind Jennifer Garnert, mind pedig Ben Afflecket jól ismeri. 

„Bárki, aki ismeri a függők működését, tudja, mennyire nem valóságosak ezek a megjegyzések, különösen nem Bentől. Az Anonim Alkoholisták egyik alapelve, hogy senkit ne hibáztass a függőségedért.” – ezt már egy másik közös ismerős nyilatkozta a lapnak.

A színész kijelentése egyébként már csak azért is nagyon kínos, mert 2013-as Oscar köszönőbeszédében épp Jennifer volt az, akinek megköszönte azt a rengeteg energiát, amit a házasságuk javítására szentelt. Egészen pontosan úgy fogalmazott: Szeretném megköszönni, hogy 10 karácsonyon át dolgoztál a házasságunkon. Ez jó. Ez munka, és a legjobb fajta munka. És senkivel sem dolgoznék szívesebben.”

Fusd át a nap sztárhíreit:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek