Szexuális erőszakkal vádolják A Szex és New York színészét

Az And Just Like That hangos sikere utan két nő is úgy érezte, ideje vallomás tennie Chris Noth szexuális zaklatási ügyeiről, ami villámként csapott le a világsajtóban.

Szexuális erőszakkal vádolják A Szex és New York színészét

A Mr. Biget alakító 67 éves színész, Chris Noth a The Hollywood Reporter szerint két nőt is szexuálisan zaklatott, még 2004-ben és 2015-ben. Az első esetről egy Zoe nevű nő számolt be, aki 22 éves volt, amikor megismerte az akkor abszolút A-listás sztárként számon tartott színészt, miután egy ügynökség asszisztenseként dolgozott. Noth megszerezte a telefonszámát, flörtölni kezdett vele, és egy alkalommal áthívta magához, ahová Zoe barátnője is vele tartott.

A két nő a medencénél napozott, amikor Noth megkérte Zoét, vigyen fel neki egy könyvet az emeletre, ahol aztán meg akarta csókolni. Zoe elutasította, és szeretett volna visszamenni a barátnőjéhez, a színész azonban állítólag az ágyra kényszerítette, és hátulról megerőszakolta. Amikor a lány megkérdezte, hogy legalább óvszert használ-e, a színész egyszerűen kinevette, majd miután a nő észrevette, hogy az aktus után vérezni kezdett, olyan gyorsan eltűnt a barátnőjével, amilyen gyorsan csak lehetett. A lány kórházba ment, viszont soha nem jelentette az ügyet, mert félt, hogy elveszítené a munkáját. 

Chris Noth

Fotó: Getty Images /
MEGA

A 2015-ös esetet egy Lily nevű pincérnő jelentett, akit Noth már házas emberként hívott el vacsorázni, méghozzá a Szex és New York egyik forgatási helyszínére. Amikor megérkeztek, a konyha már bezárt, így ők jobb híján a bárban iszogattak, mire a színész egyik pillanatról a másikra letolta a nadrágját és arra kényszerítette a nőt, hogy orálisan kényeztesse, majd vele is meglehetősen durván közösült. Másnap SMS-ekkel bombázta, miszerint jól érezte magát, és reméli, a nő is, aki barátja unszolása ellenére sem jelentette a dolgot a rendőrségen.

A színész kategorikusan tagadja az őt ért vádakat, az HBO Max pedig még nem reagált a botrányra. 

 

Ha szexuális, vagy bármilyen (szóbeli, lelki, fizikai, gazdasági erőszak) bántalmazás áldozata vagy, kérj segítséget az ingyenesen hívható 06-80-505-101-es telefonszámot.

Forrás: pagesix.com

Még több sztárhír:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek