Istenes Bence zseniálisan megtrollkodta Csobot Adélt

Istenes Bence egy TikTok videóban emlékezett meg az ívről, amit Csobot Adél bejárt az X-Faktorban, ami valójában csak eufemizmus a trollkodásra.

Istenes Bence zseniálisan megtrollkodta Csobot Adélt

Az X-Faktor 10., jubileumi évada épp a hétvégén ért véget, aminek Csobot Adél is nélkülözhetetlen része volt: idén ő ült be a mentorszékbe, miután Puskás-Dallos Bogi távozott. De ha emlékszel, Adél nem zsűriként kezdte, hanem versenyzőként. Még a harmadik szezon során jelentkezett a műsorba, ami gyakorlatilag megváltoztatta az életét.

Ez pedig egy olyan ív Adél sorsában, ami mellett a szerelme, Istenes Bence sem mehetett el szó nélkül. Így a legújabb TikTok videójában belehelyezkedett a zsűri szerepébe és úgy tett, mintha egyike volna a mentoroknak, akik meghallgatták Adél bemutatkozását. Csakhogy Bence nem (feltétlenül) a komolyságáról híres, így Adél akkori produkcióját egy mostani bolondozására cserélte ki, amit aztán halálos komolysággal nekiállt értékelni.

A mesteri trollkodást Bence a következő kommenttel posztolta: „Ez egy tipikus 4 IGENes prod 😂😂😂😂😂😂😂”. A videót látva pedig te is rá fogsz jönni, hogy a sírva röhögős emojik száma abszolút indokolt:

@istenesbence

Ez egy tipikus 4 IGENes prod 😂😂😂😂😂😂😂

♬ eredeti hang – Istenes Bence

Tőlünk a magyar sztárokról is  megtudhatsz mindent:

Még több

Sztárhírek