Fájó döntést hozott Erzsébet királynő

Idén sem úgy alakul a királyi család karácsonya, ahogyan azt eltervezték, miután Erzsébet királynő nem akart kockáztatni a még mindig tomboló járvány kellős közepén.

Fájó döntést hozott Erzsébet királynő

Néhány napja a hagyományos karácsonyi ebédet volt kénytelen lemondani Erzsébet királynő, most pedig azt a fájó döntést is meghozta, miszerint – a tavalyi évhez hasonlóan – idén sem tölti a karácsonyi szünetet Sandringhamben. Pedig a hagyomány szerint minden év decemberében a norfolki birtokára utazik a királynő, ahol egészen február 6-ig tölti téli szabadságát. De nem csak a nagy közös családi karácsony marad el, hanem az azt megelőző közös séta is, amit minden évben együtt tesznek meg a templomig, hogy részt vehessenek az ünnepi misén. 

A People forrása szerint, bár az uralkodó kikérte magántitkára véleményét, személyes döntése volt, hogy a Windsori kastélyban marad, tekintve, hogy a szigetországban folyamatosan nő az omikron-variánssal fertőzöttek száma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Erzsébet királynő egyedül tölti a karácsonyt, a lap forrása megerősítette, hogy a közeli családtagok az ünnepek alatt is meglátogatják majd az uralkodót. 

Hozd képbe magad az elmúlt 24 óra sztárhíreivel kapcsolatban:

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek