Minden jel arra utal, hogy Kylie Jenner második babája megszületett

A fanok szerint már megszületett a második gyereke, de titkolja, ahogyan az első terhességét is.

Minden jel arra utal, hogy Kylie Jenner második babája megszületett

Kylie Jenner első terhessége is mondhatni igazi performansz volt, ugyanis a celeb konkrétan anélkül tudta eltitkolni a babavárást, hogy az bárkinek feltűnt volna. Most persze nem ez a helyzet, hiszen megmutatta, hogy Stormi kistestvért kap, ugyanakkor a rajongók szerint Kylie nem fogja az előzőnél alább adni a hírverést, épp ezért gondolják, hogy már meg is született a kicsi. 

A rajongók az összeesküvés-elmélet bizonyítására már egy csomó érvet is összeszedtek: 

  • Titkolózott az első terhessége idején, és csak 3 nappal a szülés után jelentette be az örömhírt, most miért ne tenné ugyanezt?! 
  • Egy TikTok felhasználó kiszúrta, hogy Kylie-nak a szülinapi fotóján halványrózsaszín körmei voltak, ugyanakkor az arcáról vagy a testéről semmilyen képet nem osztott meg. Ellenben egy csoportos pohárköszöntőn (szintén ugyanerről a napról) Kylie körmei hirtelen élénkzöldre váltottak, így az elmélet szerint, az első kép csak a színjáték része volt. 
  • Január 2-án Kylie magánrepülővel tért vissza Palm Springs-i kiruccanásáról, amin egy TikTok felhasználó két nagy, Kylie Already Had Her Baby piros zászlóra lett figyelmes. Ezek mondjuk nem annyira jól kivehetőek, de sokat elmond, hogy egyrészt testőrök hada rejtette el őt a kamerák elől, másrészt, ha még tényleg terhes, akkor már biztos, hogy a 36. hét közelében jár, ahonnan nem ajánlják a repülést az orvosok. 
@emilycschwartz

Did Kylie Have the Baby?? 🤰👶 #kyliejenner #KUWTK #krisjenner #thekardashians #popculture

♬ original sound – Emily

  • December 26-án, Travis Barker, Kourtney vőlegénye kavart nagy port, mert a képen, amit megosztott, pontosan egy ugyanolyan cumisüveg figyel be, mint amilyen Stormié volt. 
  • Kylie hiányzott a Kardashian klán éves karácsonyi ünnepségéről (vagy legalábbis a képekről), de Stormi ott volt és unokatestvéreivel együtt mindenben (IS) részt vett. Ugyanakkor a bulin mindenki mással ellentétben a kislány maszkot viselt, amiről sok rajongó úgy gondolja, hogy Kylie és az újszülött egészsége miatt volt szükséges. 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kardashian News (@kardashianvideo) által megosztott bejegyzés

 

  • A celeb december 28-án körmösnél járt, ahol sokkal (!!!) rövidebb körmöket csináltatott, mint szokott, ami a pelenkacserénél kifejezetten fontos. 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Lisa Kon (@lisa_kon_) által megosztott bejegyzés

 

Na, mit gondolsz, igazuk van a fanoknak?

via

Mutatjuk a nap híreit:

Még több

Sztárhírek