Az NBC Newsnak adott interjút Amber Heard. Az előzetes már napvilágot is látott, ám a teljes interjúra egyelőre még várnunk kell. A színésznő azután szólalt meg, hogy az ellene indított rágalmazási per ítélethirdetése után az esküdtszék Johnny Deppnek adott igazat. A színésznőnek 10 millió dolláros kártérítést kell fizetnie a volt férjének.

Nem hibáztatja az esküdteket

Amber az interjú során leszögezte, hogy az esküdtszéket nem hibáztatja a döntésért, sőt valójában meg is érti, ugyanis a volt férje egy közkedvelt karakter és egy fantasztikus színész. 

Az emberek úgy érzik ismerik őt 

- mondta a színésznő. 

Van, amit nem tart fairnek

Amber nem ért egyet azzal, ahogy a közösségi médiában reprezentálták őt a per során és után:

Még az is, aki úgy gondolja, hogy megérdemlem mindezt a gyűlöletet, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy hazudok - nem tudsz úgy a szemembe nézni, hogy közben azt mondod, a közösségi média igazságos módon ábrázolt. Nem mondhatod, hogy úgy gondolod, mindez fair volt

- nyilatkozta.

Nem érdeklik a támadások

Ennek ellenére a színésznő nem foglalkozik az őt ért támadásokkal, ugyanis senki sem tudja, hogy mik történtek zárt ajtók mögött a házasságában. 

Nem feltételezem, hogy egy átlagember megérti ezt

- jelentette ki Amber Heard.

Íme, az interjúrészlet

Via