Blake Lively és Ryan Reynolds igazi hollywoodi álompár, akik bejelentették: most már hatan vannak a családban!
Blake Lively nem csinált nagy ügyet abból, hogy egyébként megszületett 4. gyereke
Blake Lively és Ryan Reynolds eddig sem unatkoztak, a sztárpárnak ugyanis már van 3 gyermeke, a 3 éves Betty, a 6 éves Ines és a 8 éves James. Most pedig a kedvenc manhattani ikonunk bejelentette, hogy megszületett a negyedik gyermekük is.
Ugyan Blake Lively még nem töltött fel képet a babáról, magáról már igen, a friss fotón pedig tisztán látszik, hogy ez bizony szülés után készült. Nem új egyébként a titkolózás a családtól, hiába ünnepelt sztárok, a magánéletüket nagyon diszkréten kezelik.
A fotón Ryan Reynolds anyukája is látható, a leírás szerint ők is figyelemmel kísérik az Egyesült Államok egyik legfontosabb eseményét, a Super Bowl-t, ahol egyébként Rihanna az évszázad terhesség bejelentését tette. Azt is odaírta Blake Lively, hogy nagyon elfoglalt volt a hétvégén: hogy ez azt jelenti, hogy éppen csak most került sor a szülésre, vagy hogy a négygyermekes anyukaság nem a legegyszerűbb dolog, azt egyelőre nem tudni.
A kommentelők természetesen azonnal kiszúrták, hogy Blake Lively hasa eltűnt, és mindenki megőrült a hírtől, alig várják, hogy fotót is mutasson a színésznő a babáról.
Még az ismerősök előtt is titkolóznak
Ryan Reynolds nemrég egy interjúban elmondta, hogy mindhárom lányuk izgatottan várja a testvérük érkezését, és már most szerelmesek belé.
Blake Lively szeptemberben jelentette be, hogy negyedik gyermekét várja, amikor a 10. Éves Forbes Power Women's Summit-on ruhája már megmutatta, hogy ő bizony terhes. A hír egyébként még a közeli ismerősöket, barátokat is meglepte, Blake Lively és Ryan Reynolds ugyanis annyira diszkréten kezelik a magánéletüket, hogy nem csupán a rajongók, de sokszor még az ismerősök is az újságból értesülnek egy-egy történésről.