Az Egyesült Királyságba utazott az egész család! Blake Lively és Ryan Reynolds a walesi Wrexham városába látogattak el a gyerekeikkel, ahol a Deadpool sztárja egy focicsapatot vásárolt meg. 

Először mutatták meg A GYERMEKÜKET

Egyelőre a házaspár negyedik gyermekének a nemére még mindig nem derült fény, de most már nyilvánosan mutatkoztak vele! Februárban derült ki, hogy Blake Lively életet adott a gyermeküknek. Több fotó is napvilágot látott a közösségi médiában. Íme, az egyik, ahol Ryan Reynolds ringatja a kisbabát:

Egy másik fotón csak Blake és Ryan láthatóak a gyerekek nélkül:

Egy másik kép, ahol Blake készít fotókat a kicsiről és Ryanről:

Getty Images/ Matthew Ashton - AMA

Zaklatták a paparazzik

Korábban beszámoltunk róla, hogy Blake Lively negyedik terhessége sem volt zökkenőmentes, ugyanis a paparazzik állandóan zaklatták az otthonánál is, hogy lencsevégre kaphassák. A színésznő végül egy dühös Instagram-posztban több fotót is mutatott a terhespocakjáról, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Blake korábban azért is felszólalt, hogy a lesifotósok ne zaklassák, amikor a gyerekeivel egyedül van az utcán, mert veszélybe sodorják őket. 

A házaspárnak már négy gyermeke van:  James 8 éves, Inez 6, Betty pedig 3, valamint a negyedik gyermekük, akinek a nemét és a nevét sem lehet tudni egyelőre. Ryan és Blake korábban is sokáig titkolták a gyerekeik neveit, például Betty nevére Taylor Swift egyik dalából derült fény, ugyanis az énekesnő jó barátságot ápol a két színésszel. 

Via