Elszomorította a rajongókat, amikor kiderült, hogy Bruce Willis gyógyulására egyre kevesebb az esély. Ezt a színész felesége jelentette be, majd egy szakember is megszólalt az ügyben, és elmondta a frontotemporális demencia veszélyeit. 

Bruce Willis felesége így szeretne segíteni az embereknek 

Azóta, hogy bejelentette a család Bruce Willis betegségét, Emma Willis rendszeresen tölt fel tartalmakat a frontotemporális demenciával kapcsolatban, és tájékoztatja az embereket a színész állapotáról. Pár nappal ezelőtt közzétett egy bejegyzést, amiben elárulta, sajnos korlátozottak a lehetőségek, így a színész állapota már nem fog javulni. 

A rajongókat lesújtotta a hír, és különösen megindítónak találták Emma bejegyzését. Ennek ellenére a színész felesége megpróbál erős maradni, korábban már többször elmondta, össze kell szednie magát, hiszen van két gyereke, akik számítanak rá. 

Most Bruce betegsége miatt új célt talált, erről pedig a rajongókat is tájékoztatta. Az utóbbi időben nagyon sokat tanult a demenciáról, és az agy betegségeiről. Bruce Willis miatt sok szakemberrel konzultált, a megszerzett tudtást szeretné átadni az embereknek. 

Számomra ez valójában a közösséghez való kapcsolódásról szól, és nyitottnak kell lenni a demenciáról beszélni, és eltüntetni azt a stigmát, hogy szégyellni kell. 

Emma elárulta, hogy a közösségi médián keresztül szeretne gyakrabban kommunikálni az emberekkel. Nagyon fontos számára, hogy társadalom szélesebb körben megismerje a demenciát, illetve annak a tüneteit. Új célja, hogy az ismertségnek köszönhetően egy támogató közösséget hozzon létre. Bruce betegsége és az állapota ösztönözte arra, hogy megszólaljon, és másokat támogasson. Ebből próbál erőt meríteni. 


Via