A Celeb vagyok, ments ki innen! szerda esti műsorában újabb sztárnak kellett távoznia a dzsungelből, a nézők szavazatai alapján pedig Nyári Dia csomagolhatott. 

Rekormennyiségű szavazat 

Sebestyén Balázs és Vadon Jani elmondták, hogy rekormennyiségű szavazat érkezett, sőt az első és a második helyezett között brutális volt a különbség. Az aznapi szavazás nyertesére ugyanis kétszer annyian voksoltak, mint a mögötte levőre. A veszélyzónába előzőleg Nyári Dia, Lengyel Ferenc és Varga Ádám kerültek, őket még a korábban távózó Merci küldte harcba, a legkevesebb szavazatot pedig Dia kapta, így számára véget ért a dzsungelkaland. 

Kiakadt 

A Barátok közt egykori sztárja Merci döntése utána egyébként alaposan kiakadt, elmondta, úgy érezte, mintha gyomorszájon rúgták volna. 

Gyűltek a könnyek a szememben, rohadtul igazságtalannak éreztem a helyzetet. 

El is sírta magát 

Dia az eset után el is sírta magát, Curtis próbálta vigasztalni, de a lány nagyon csalódott volt. A színésznő a rappernek elmondta: hátba támadva érzi magát, ugyanis azt hitte, Merci és ő barátok lettek. Persze a dolog előzménye, hogy Mercit Dia beköpte azt követően, hogy a lány csokit lopott. 

A kiesés után 

Dia a kiesését követően arról is beszélt, szerinte azért Varga Ádám, Lengyel Ferenc és ők kerültek a veszélyzónába, mert ők voltak ”az igazság harcosai”, akiknek most bűnhődniük kellett, a végén pedig ő húzta a rövidebbet. 

Már csak hatan vannak versenyben 

Dia távázosával egyébként már csak hatan vannak versenyben:  Schumacher Vanda (egyedüli nőként), Curtis, Frohner Fecó, Lengyel Ferenc, Múcska Gergő és Varga Ádám.

(via)