Elszabadultak az indulatok a Celeb vagyok, ment kis innen! műsorában, a dzsungel gyakorlatilag csak úgy zengett a hangos veszekedéstől, amit a Való Világból megismert Merci lopása váltott ki, a kedélyek pedig azt követően sem csillapodtak, hogy a fiatal lány elnézést kért "szörnyű" tettéért. 

Kiakadtak a táborlakók 

A vita abból alakult ki, hogy Merci eltulajdonított valamit, ami bizony nem az övé volt, egész pontosan csokit lopott Frohner Fecóéktól. A valóságshow hős előzetesen megosztotta ördögi tervét Nyári Diával, aki azt mondta, támogatja őt. 

Lebukott 

A színésznő bár nem akart besúgó lenni, mégis később elárulta Fecónak és Varga Ádámnak, hogy valami súlyos dolog történt a hátuk mögött. Ezt követően a sztárfodrász kérdőre is vonta a korábban szempilláit gondosan eltemető Mercit, akire pont csokievés közben talált rá. Fecó amiatt aggódott, hogy a lány tette miatt az egész bandát megbüntetik majd. 

Fecó kiakadt

A történtek miatt Fecó egyébként nagyon kiakadt, mint mondta, nem az az idegeskedős típus, nehéz őt felhúzni, de most nagyot csalódott. 

Nem várt helyről kaptam egy olyan dolgot, amit nem tudom, hogy tudok-e tolerálni. Nagyon szívesen próbálnám megbocsátani, és lehet, hogy idővel meg is enyhülök, csak most annyira felhúzott ez az egész tény. Nem a csokiról van szó, hanem a tettről, hogy egy olyan dolog történt a hátam mögött, amiről nem tudtam

Kitört a balhé 

Merci súlyos szabályszegése később heves vitához vezetett, alaposan egymásnak feszültek a táborlakók, a kedélyek pedig azt követően sem akarta lecsillapodni, hogy a lány bocsánatot kért. 

Ez egy éhezős játék, éhes voltam, ettem egy csokit. Sajnálom, tényleg. Azt hittem, hogy egyedül fogok büntetést kapni, és hatezerszer idejöttök és hatezerszer ugyanazt elmondjátok. Felfogtam, képzeljétek el! Sajnálom, ha lesz bármi következménye, és azt vállalom, hogyha lehet, átveszem. Nem gondoltam bele, senkitől nem akartam elvenni. Szóval bocsánat. 

– sírta el magát Merci, majd Nyári Diát vonta kérdőre, hogy miért árulta be őt.  

Jött a büntetés 

A lopás persze nem maradt megtortlás nélkül, a büntetés pedig nem csak Mercit érintette, ugyanis harmadmagával került veszélyzónába a szerdai kiszavazáson. Társait pedig neki kellett kiválasztania: ő pedig Diát, Ádámot és Lengyel Ferencet nevezte meg. 

Merci kiesett 

Merci végül a keddi adás végén távozott a dzsungelből, ugyanis rá érkezett a nézői szimpátiaszavazáson a legkevesebb voks. 

(via)