Nemrég számoltunk be róla, hogy azt pletykálják válságba jutott Cristiano Ronaldo és Georgina Rodriguez kapcsolata, sőt állítólag még a készülő esküvőjüket is elhalasztották. A friss családi fotójuk láttán azonban úgy fest, a pár háza táján minden a legnagyobb rendben van. 

A pletykák 

Miután szárnyra keltek a válságról szóló hírek maga  Georgina is közzétett  egy fotót az Instagram-történetében, a felvételen ő és a focista látható, még a kapcsolatuk kezdetén. A felvételhez csak annyit írt: 

22 éves koromban találkoztam életem szerelmével

A rajongók a találgatásokkal azonban ezután sem álltak le, egyesek szerint egyébéként gondokat az okozhatja, hogy Ronaldo nemrégiben aláírt a szaúd-arábiai Al Nassr csapatához a szezon hátralevő részére, ez ellen pedig Georginának kifogásai vannak, ugyanis nem akar a Közel-Keletre költözni, ahol távol lenne minden barátjától és a családjától. Ez látszotta alátámasztani az is, hogy a páros hűvös tekintettel ácsorgott egymás mellett, amikor a focistát ünnepélyes keretek között fogadták a csapatnál. 

A fényes jövő

Persze Georgina erre is reagált, a közösségi oldalára feltölött egy videót, a bejegyzéshez pedig azt írta: 

Köszönöm szépen Szaúd-Arábia csodaálatos fogadtatását. Rendkívül izgatottak vagyunk az új kaland miatt, és szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segített ennek a megvalósításában. Nagyon hálás vagyok, hogy látlak Cristiano, és szuper izgatott vagyok amiatt, hogy kéz a kézben sétálunk egy irányba, a fényes jövő felé. 

Ronaldo is posztolt 

Pár nappal a pletykák szárnyra kelését követően,  Ronaldo posztolt  a közösségi oldalán egy elképesztően cuki családi fotót, melynek tanúsága szerint a szerelmesek között minden a legnagyobb rendben. 

Minőségi idő a szerelmeimmel 

– írta a felvételhez a focista. 


(via)