A 31 éves énekes, Ed Sheeran egy ideje szünetet tartott a közösségi médiában, most pedig kiderült, ennek oka, hogy a feleségénél, Cherrynél rákot diagnosztizáltak a második terhessége idején. 

Daganatot találtak nála

A párnak 2020 augusztusában született meg az első kislánya, második gyermekük,  Jupiter pedig 2022 májusában látta meg a napvilágot. A zenész egészen eddig nem beszélt arról, hogy min mentek keresztül, ám most hosszú hallgatás után megtörte a csendet, és elárulta, a feleségénél a második terhesség során daganatot találtak.

Nehéz időszak

Ed egy Instagramon közzétett bejegyzésben fejtette ki, hogy tavaly komoly mentális problémákkal küzdött, miközben próbált megbékélni a felesége egészségügyi problémáival, valamint igyekezett feldolgozni a legjobb barátja, Jamal Edwards elvesztését. (Jamal, zenei producer tragikus körülmények között hunyt el, 2022 februrájában, miután kokain-és alkoholfogyasztás miatt leállt a szíve – a szerk.)

Személyes tragédiák 

A zenész a bejegyzésben bejelentette a hatodik stúdioalbumának az érkezését, melynek kapcsán elmondta: személyes tragédiák inspirálták. 

Egy hónap leforgása alatt a várandós feleségemmel közölték, hogy daganata van és a szülés utánig nem tudják kezelni. A legjobb barátom, Jamal hirtelen meghalt (...) Keresztüljártam a félelmet, a depressziót és a szorongást. Úgy éreztem megfulladok, fejjel a felszín alá süllyedek és bár felnézek, de nem tudok levegőhöz jutni. 

– fogalmazott a posztjában Ed. 

Tudom, hogy az elmúlt időszakban nem foglalkoztam annyit a közösségi médiával és a rajongóimmal, ezen a fiókon közzétett dolgok kissé unalmasak lehettek. Ezt sajnálom, ez az én hibám (...) A viharos dolgok, amik a magánéletemben történtek megviseltek, így nem volt kedvem online lenni. Tudom, hogy ez most furcsán hangzik, de azért készítettem ezt a tartalmat, hogy elmondjam, a dolgok javulnak, és újra online vagyok

– mondta az Instagram-sztorijában megosztott videón. 

(via)