Bár már évek óta  egészségügyi gondokkal küszködött Erzsébet királynő, az egész világot megrendítette a halála, ami szeretett a skóciai otthonában, a Balmoral-kastélyban érte őt. A királyi család újságírói szerint a királynőt  azonban nem érte váratlanul a halál gondolata, sőt, egy ideje már tudatosan készült rá, ezért szeretett volna minél több időt a kedvenc rezidenciájában tölteni.

Sokak szerint Erzsébet királynő a Balmoral-kastélyban akart meghalni

Amilyen tragikus, olyan megható is az a gondolat, miszerint Erzsébet királynő azért akarta az utolsó nyarát a kedvenc helyén, a Balmoral-kastélyban tölteni, mert már tudatosan készült a halála és ott szeretett volna örök nyugalomra térni.

Ezt magyarázza az a tény is, hogy Erzsébet királynő a  platina jubileumi ünnepsége után azonnal a skóciai kastélyba utazott, hogy  ott tölthesse el az utolsó nyarát. A nyár folyamán aztán sorban meglátogatták szeretett gyermekei, unokái és dédunokái: augusztus utolsó hetét még Katalin hercegné is ott töltötte a gyerekeivel együtt, ezért valószínűsíthető, hogy ők is akkor látták utoljára Erzsébet királynőt.

Már hazatért Skóciából, Londonban pihen

A tegnapi nap folyamán azonban Erzsébet királynő koporsóját Londonba szállították: az este már meg is érkezett a Buckingham-palotába, ahol az egész királyi család még utoljára elbúcsúzhatott tőle, a mai napon pedig a westminsteri apátságba szállítják a koporsót, ahol a nép is el tud köszönni a királynőtől.

Erzsébet királynő temetése 2022. szeptember 19-én, hétfőn lesz, a koporsóját utána pedig át fogják szállítani a Windsor-kastélyba azért, hogy szülei, VI. György király és Erzsébet királyné, valamint szerelme, Fülöp herceg mellett térjen örök békességre.

Via