Florence Pugh és szintén színész szerelme 3 év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. 

Először 2019-ben robbant a hír, hogy  Florence új pasija nem más, mint a Scrubs című sorozatból is ismert Zach A 26 éves  színésznő  közel 3 évig alkotott egy párt a nála 21 évvel idősebb színészze, és az év elején döntöttek úgy, hogy különválnak útjaik. Most kiderült, hogy nyomós okuk volt arra, miért nem beszéltek eddig a  szakításukról  a médiában, ugyanis a nagy korkülönség miatt már a kapcsolatukat is rosszul fogadták a rajongók, és rengeteg támadás érte őket a közösségi médiában. 


Megpróbáltuk úgy alakítani a különválásunkat, hogy a világ ne tudjon róla, mert ez egy olyan kapcsolat volt, amelyről mindenkinek van véleménye. Úgy éreztük, előnyös lenne, ha több millió ember nem mondogatná nekünk, milyen boldogok, hogy már nem vagyunk együtt. Szóval ezt tettük. Automatikusan gombóc lesz a torkomban, amikor erről beszélek 


– mondta őszintén a színésznő.

Florence  azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy nem szereti, amikor a lesifotósok nem tisztelik a magánéletét, majd hozzátette: színésznőként ő nem valóságshowra szerződött.

Via