Mit szól ehhez Shakira? Gerard Piqué Spanyolországban adott interjút, ahol az új barátnőjéről is beszélt. Kiderült, hogy a focista gardróbjáért Clara Chia Marti felel. 

Az az igazság, hogy a barátnőmmel elmegyek a boltokba, és ő választ ki nekem mindent. Egy báb vagyok

- vallotta be az interjúban Gerard Piqué.

Insta hivatalos lett a kapcsolat

Egy hónappal ezelőtt a nyilvánosság előtt is felvállalta a barátnőjét Piqué: megosztotta az első közös fotójukat az Instagramon, de rengeteg bántó kommentet kaptak, ezért a pletykák szerint Clara Chia kórházba is került a pánikrohamai miatt, valamint később is pszichológusra volt szüksége.

Az internet népe azért is haragszik annyira az új barátnőre és Piquére, mert állítólag a viszonyuk már nagyon hosszú ideje tartott. Clara Chia még egy 2021-es Zoom hívásban is feltűnik Piqué mögött. Shakira pedig akkor jött rá, hogy megcsalja a párja, amikor a lekvár eltűnt a hűtőből, és rajta kívül senki más nem szereti. 

Megvádolták, hogy rossz apa

Nemrég egy felvétel kezdett el terjedni a focistáról, ahol Shakira háza előtt kiteszi a gyerekeiket, de ő visszaül az autójába, és hagyja, hogy a két fiú megázzon az esőben. Az ügy nagy port kavart, többen megvádolták Piquét, hogy egyáltalán nem jó apa. 

Milyen szörnyű apa az, aki nem segít a gyerekeinek a cuccaikkal, nem köszön el tőlük szeretettel, és szegény Milan alig bírta el a saját bőröndjét

- írta egy kommentelő.

Via