Bár valószínűleg ez az álom sosem teljesülhet majd be, de György hercegnek van egy fantáziája, ami történetesen ugyanaz, mint, ami egykoron Vilmosé is volt. 

Rendőr szeretne lenni 

2018-ban a Scotland Yard tiszteletére fogadást rendeztek a Kensington-palotában, ahol Vilmos herceg Jayne Richardson rendőrbiztossal beszélgetet. A rendőparancsnok elmondta a hercegnek, hogy több tisztre lenne szükségük, és azzal viccelődött, hogy a trónörökös gyermekei tökéletes újoncok lennének. 

Tulajdonképpen toborozunk, szóval ha György és Sarolta lelkesek?

– mondta Richardson, amin Vilmos herceg állítólag jót nevetett és azt mondta: valójában ezzel egy hatalmas álma válna valóra György hercegnek, aki a rendőrség megszállottja. 

Vilmosnak is ez volt az álma

Sőt, az is kiderült, hogy még 2017-ben György herceg karácsonyi ajándék kívánság listáján egyetlen dolog szerepelt: egy rendőrató. Egy imádnivaló véletlen folytán egyébként annak idején Vilmos herceg is azt mondta az édesanyjának, hogy rendőr szerete lenni. Andrew Morton újságíró a Diana: Her True Story in Her Own Words című művébenfelfedett egy beszélgetést, ami Vilmos és a hercegné között zajlott. Ebből világosan kiderül, hogy Harry és Vilmos tisztában voltak a sorsukkal, a jövőjüket érintő kérdésekkel, mégis egy alkalommal, amikor beszélgettek, Vilmost azt mondta: 

Ha felnövök, rendőr akarok lenni. 

Lehetetlen 

A szerző azt is hozzátette, hogy Harry herceg emlékezette a bátyját, hogy ez az álom csak fantázia lehet, hiszen a trón örököseként ez lehetetlen. Nagy eséllyel ugyanez a helyzet György herceggel is, de azért nagyon cuki, hogy ilyenekről ábrándozik. 

(via)