Erzsébet királynő nagyon szoros kapcsolatot ápolt  György herceggel  és Sarolta hercegnővel, ám életkoruk miatt sokáig kérdéses volt, hogy részt vesznek-e az uralkodó temetésén.

Hihetetlen, mennyire szoros volt a kapcsolat Erzsébet királynő és György herceg között

Erzsébet királynő többször is hangot adott annak, mennyire fontos szerepet töltenek be az életében unokái, péládul karácsonyi beszédében is a következőket mondta:

A hosszú élet egyik legnagyobb öröme, ha az ember láthatja a gyerekeit, majd az unokáit amint a karácsonyfát díszítik. 

A temetésen való részvételük azonban sokak szerint igen kétséges, hiszen egy hatalmas lelki teher, amellyel nem könnyű megbirkózni. 

A feladat az feladat - állítják a vezetők

A vezető tanácsadók azonban kifejezetten azt kérték, hogy György herceg vegyen részt a temetésen, ennek pedig egyszerű oka van: szerintük a kora teljesen mindegy, mivel második az öröklési sorban, ez abszolút kötelessége. 

Az interneten rengetegen hangot adtak annak, mennyire elítélendő, hogy ilyen mentálisan nehéz terheket tesznek a gyermekek nyakába, az emberek többsége szerint egyáltalán nem volt bölcs döntés a részvételre kötelezni őket. 

Via