Mint ismert a napokban jelent meg Harry herceg Tartalék című botránykönyve, ami eddig, még soha nem hallott titkokról ránta le a leplet, mind a magánélete, mind pedig az angol királyi család kapcsán. 

A lefagyott pénisz 

A herceg a könyv egy pontján egyebek között arról ír, hogy fagyási sérüléses pénisszel vett részt annak idején Katalin és Vilmos esküvőjén. A memoárból kiderül, hogy Harry egy 320 kilométeres sarrköri jótékonysági séta közben fagyasztotat le a fülét, az arcát, és a legbecsesebb szervét. 

Kigúnyolták 

Sussex hercegének lefagyott hímtagja pedig valamilyen módon a Critics Choice Awards-on is szóba került, Chelsea Handler amerikai komikus ugyanis gond nélkül viccelődött vele. 

Mielőtt elkezdenénk, csak azt akarom, hogy mindenki tudja, azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat 

– mondta a hallgatóságának a komikus, majd hozzátette: 

Tudom, hogy olyan hírnevem van, ami megelőz engem, de mindannyiótoknak tudni kell, hogy két év terápián vettem részt, szóval most mindenki biztonságban van 

– viccelődött, majd végezetül közölte: 

A Dahmer a harmadik legnézetebb műsor a Netflixen, egymilliárd órás kombinált nézési idővel, ami nyilvánvalóan ugyananni idp, mint amennyit Harry herceg lefagyott péniszéről hallanunk kell. Elég volt már! 

(via)