Harry herceg nem finomkodott, hosszú idő után először beszélt Kamilla királynéról, akit nyilvánosan bírált - nem a legkedvesebb szavakkal. 

Harry herceg mindent kitálalt Kamilla királynéról

Harry herceg legutóbbi interjújában  Kamilla királynéról  is mesélt, akit gonosznak nevezett. Sőt, azt is elárulta, hogy egyetért néhai édesanyjával, Diana hercegnével abban, hogy Kamilla csak a harmadik személy a házasságukban.

Teljesen újjá kellett építeni az imidzsét

 – mondta a 38 éves Harry herceg Kamilla királynéról, akit 2005-ben vett feleségül édesapja, III. Károly. 

Ugyan csak 2005-ben vonultak oltár elé, szerelmük jóval ezelőtt kezdődött, már első házasságuk előtt is kapcsolatban álltak, Harry herceget pedig még mindig mélyen érinti a kettőjük kapcsolata.

Meg akarták akadályozni az esküvőt

Harry herceg bevallotta, hogy azért volt célja, hogy Kamilla királyné boldog legyen, mert akkor kevésbé érzi veszélyesnek, és úgy érzi így nyugodtabbak a hétköznapjai.

Sőt, arra is fény derült, hogy  Harry herceg és Vilmos herceg  könyörögtek édesapjuknak, hogy ne vegye feleségül Kamilla királynét, mert úgy érezték, ez sokkal többet árt, mint használ. Szerintük papírok nélkül is együtt lehetnek, ez nem volt szükséges lépés.

via