Ha azt gondolnád, hogy a Harry herceg és a királyi család közti viszály véget érni látszik, akkor nem is tévedhetnél nagyobbat. Sussex hercege ezúttal Dr. Máté Gábor, magyar származású orvossal és traumaszakértővel beszélgetett, Károly királyról pedig ezúttal is döbbenetes dolgokat mondott. 

Botrány botrány hátán

Ahogyan arról mi is beszámoltunk a napokban már megint hatalmas botrány kerekedett az angol királyi család háza táján, ugyanis Károly király felszólította Harry herceget és Meghan Markle-t arra, hogy hagyják el a Frgomore Cottaga-i otthonukat, amit még a néha II. Erzsébet királynő ajándékozott nekik az esküvőjük után. Állítólag az uralkodó azt követően közölte a fiával, távozniuk kell, hogy megjelent a boltokban Harry, Tartalék című memoárja. A királyi szakértők állítása szerint Károly a feleségét, Kamillát védte, akibe Harry többször is beleállt a könyvben, sőt egy ponton gonosznak is nevezte.  Mindezek után persze megindultak a találgatások, hogy Harry és Meghan kapnak-e meghívást az uralkodó május 6-i koronázására. Nos, a meghívás megérkezett, legalább a pár szóvivője megerősítette ezt, ám úgy tudni a Harry és Meghan még nem fogadták el a meghívást.

Nem beszélnek egy nyelvet

Ha azonban azt gondolnád, hogy a botrányos események ezzel véget is értek, akkor el kell szomorítsunk, ugyanis Harry a minap dr. Máté Gáborral beszélgetett, melynek során újra, több ízben beleállt a saját apjába, sőt egyenesen kimondta: ő és a királyi család, különösen ő és az apja, Károly király egyszerűen nem beszélnek egy nyelvet, továbbá úgy fogalmazott, egyre távolabbinak érzi magát szeretteitől.

Párhuzam az édesanyjával

Harry részletesen beszélt a gyermekkoráról, kiemelte, hogy hihetetlenül fájdalmas emlékei vannak, valamint elmondta, mindig kicsinek, és másnak érezte magát, sőt párhuzamot vont saját maga és az édesanyja, a tragikus sorsú Diana hercegné között. 

(via)