Ahogy arról mi is beszámoltunk Jeremy Renner azt követően került kórházba, hogy súlyos balesetet szenvedett az otthona közelében. A Marvel sztárja egy, a hó fogságába került családtagján szeretett volna segíteni, ám a hókotró, amivel dolgozott, meghibásodott és  maga alá gyűrte  a színészt. 

Drámai baleset

A baleset drámai körülményei csak később láttak napvilágot, mint kiderült Renner kiszállt a hattonás járműből, hogy odamenjen a családtagjához, ám eközben a gép gurulni kezdett. Ő meg akarta azt állítani, ám a monumentális szerkezet maga alá gyűrte. Rennernek súlyosan megsérült a lába, valamint a mellkasa, a később kikerült 911-es hívásnapló szerint nehezen is lélegzett. 

Többször megműtötték 

A színészt az eset után kétszer is megműtötték, jelenleg is még kórházban van, ám már szerencsére jobban van, pár napja egy fotót is posztolt, a napokban pedig egy  újabb képet tett közé,  ahol az intenzív osztály dolgozói állják körbe. 

Köszönöm az intenzív osztály dolgozóinak, hogy elkezdték velem ezt az utat 

– írta képéhez Renner, aki ezt követően január 7-én, a születésnapján is aktív volt. Egy számára készített videót osztott meg Instagram-történetben, melyben egy chicagói sport- és tehetséggondozó központ gyerekei énekelnek neki a szülinapja alkalmából. 

Születésnap a kórházban

Nagyon szeretlek benneteket. Köszönöm. Dalra fakasztottátok a lelkemet

– írta a videó alá Renner. 

A színészt egyébként kollégája, Chris Evans is felköszöntötet, aki egy különleges üzenetet osztott meg Instagram-történetében. A világ legszexibb pasija egy fekete-fehér képet tett közzé kettejükről, amin boldogan, teli szájjal nevetnek. 

Boldog születésnapot a legkeményebb srácnak, akit ismerek. Nagyon sok szeretetet küldök neked

– írta a bejegyzésben Evans. 

Instagram/Chris Evans

(via)