Ahogy arról mi is beszámoltunk Jeremy Renner január 1-jén szenvedett súlyos balesetet. A színész egy hókotró segítségével próbálta felszabadítani az utat, ám a szerkezet meghibásodott és maga alá gyűrte Rennert. 

Súlyosan megsérült

A Marvel sztárja tompa mellkasi sérülést és nyílt törést szenvedett a lábán, valamint rengeteg vért veszített, a borzalom után pedig kétszer is meg kellett műteni. A szörnyű baleset részletei kapcsán kikerült a  911-es hívásnapló  egy részlete is, melyen jól hallható, hogy miközben segítséget kérnek a színész számára, Renner a háttérben nyög, ugyanis rendkívül nehezen lélegzett amiatt, hogy a mellkasa is  súlyosan megsérült.  A hívásnapló tanúsága szerint a Marvel sztárja sok vért vesztett, valamint a hívás idején is erősen vérzett. 

A teljes hívás

A TMZ kedden azonban közzétette a teljes felvételt is, ami elképesztően sokkoló. 

Valaki van a házam előtt, és elgázolta egy hóeke 

– mondta a felvételen a szomszéd, miközben a háttérben jól hallható Renner nyögése. 

A bordái úgy néznek ki, mintha összetörtek volna, a feje is megsérült 

– hallható, a szomszéd pedig azt is hozzátette: hogy a színésznek a hívás idején nagy fájdalmai voltak, de még tudatánál volt. 

Itt a teljes felvétel: 

Takaróval takarták be

Renner azonban időközben elvesztetet az eszméletét, mire a mentők odaértek, már nem volt magánál. A szomszéd egy takaróval takarta be addig, míg az egységek a helyszínre nem érkeztek. A 911-es hívást egyébként egy nappal azután közölték, hogy Renner elmondta, már otthon lábadozik. 

 (via)