Mivel a tárgyalássorozat alatt rengeteg TikTok-júzer kampányolt Johnny Depp mellett, az 58 éves, frissen pernyertes színész most úgy döntött, hogy hát akkor maga is regisztrál a fiatalok körében népszerű videómegosztóra. Elég vicces biót írt:

Occasional Thespian

– ezt pl. úgy lehetne magyarul visszaadni, hogy „alkalmanként színészkedek”.

Ha még kellett bárkinek bármi bizonyíték arra, hogy így a per után Johnny Depp jelenleg kb. népszerűbb, mint negyven évi karrierje során bármikor: egy nap alatt 5,5 millióan követték őt be, és első videóját ennek a cikknek a megjelenéséig, 16 óra alatt 4,4 millióan lájkolták. Ebben a bizonyos első posztban köszönetet mond a rajongóinak a következőképpen:

Valamennyi nagy becsben tartott, lojális és megingathatatlan támogatómnak! Mindenhol voltunk már együtt, mindent láttunk együtt. Ugyanazt az utat jártuk be együtt. Azt csináltuk együtt, ami helyes, mégpedig azért, mert nem vettétek félvállról. És most mindannyian továbblépünk előre. Ti vagytok, mint mindig, a munkaadóim, és megintcsak nem maradt más, mint hogy nem tudok máshogy köszönetet mondani, csak úgy, hogy köszönetet mondok. Szóval köszönöm. Szeretetem és tiszteletem: JD

@johnnydepp

To all of my most treasured, loyal and unwavering supporters. We’ve been everywhere together, we have seen everything together. We have walked the same road together. We did the right thing together, all because you cared. And now, we will all move forward together. You are, as always, my employers and once again I am whittled down to no way to say thank you, other than just by saying thank you. So, thank you. My love & respect, JD

♬ Stranger - Love Joys

Johnny Depp tiktokos követőinek a száma azóta is folyamatosan emelkedik, ennek a cikknek megjelenésekor, azaz szerda reggel 7,4 milliónál állt a számláló. De miközben milliók kíváncsiak Johnny Deppre a TikTokon, Johnny Depp nem kíváncsi senkire: egyelőre legalábbis nem követett be senkit.

Via