Judi James testbeszéd-szakértő szerint Károly király a feszültség számos árulkodó jelét mutatta a németországi állami látogatásán.

Utazás Berlinbe

A szakértő három olyan jelet is azonosított, ami egyértleműen azt mutatja, az uralkodó stresszes és feszült, ennek oka pedig valószínűleg az, hogy jelenleg a kisebbik fia,  Harry herceg az Egyesült Királyságban tartózkodik. Az uralkodó és Kamilla egy háromanpos németországi, állami látogatáson vett részt, a párost pedig ketten kitörő lelkesedéssel fogadták Berlin egyik ikonikus helyszínénk, a Brandenburgi kapunál. Az utazás már csak azért is számít kiemelkedőnek, már Károlynak ez az első állami kiruccanása uralkodóként. 

A feszültség jelei 

Bár Károly kitett magáért, lenyűgöző beszédet is tartott, hiszen németül szólt az emberekhez, a poénokat pedig csak úgy szórta, a testbeszéd-szakértő mégis azt mondja, látszanak a feszültség jelei a királyon, aminek oka vélhetően nem más, mint Harry londoni tartózkodása. Judi James szerint az uralkodó feltűnően türelmetlen volt, de a kabátja zsebét is többször megveregette, ami egyértelműen a szorongás jele, egy ponton pedig erőltetetten vigyorgott, ami szintén annak a jele lehet, hogy hatalmas most rajta a nyomás. 

Hallgat

Károly persze nyíltan nem szólt egy szót sem Harry angliai látogatásáról, vélhetően nem is fog, sőt az elég valószínűtlen, hogy találkoznak egymással, a jelek azonban árulkódóak, egyértelműen azt mutatják, hogy hiába a hallgatás, a király nem tudja véka alá rejteni az érzelmeit. 

(via