A tegnapi koronázás alatt megírtuk, hogy Károly király és Kamilla királynő gondterheltnek tűntek a ceremóniánál a Westminsteri apátságban. Nos, most egy testbeszéd szakértő is kielemzte a brit uralkodó viselkedést, aki szintén arra a következtetésre jutott, hogy III. Károly szorongott a koronázás alatt. 

Végig a kezeit mozgatta

Az egyik jel, amiért a testbeszéd szakértő, Judi James úgy gondolja, hogy Károly király szorongott és ideges volt az, hogy amíg a Clarence Házból átvitték őket Kamillával a Buckingham-palotába, a brit uralkodó végig a kezeit mozgatta. A szakértő szerint ez az idegesség egyértemű jele. 

A palota felé vezető úton a kocsiban az integetését némi feszültnek tűnő kézfejezés tarkította, és ő és Kamilla kissé görnyedt vállai azt sugalmazták, hogy felkészültek az előttünk álló napra

- tette hozzá Judi James.

Érthető az idegesség

Nos, nem meglepő, hogy Károly király ideges volt, hiszen 70 éve nem történt koronázás az Egyesült Királyságban, valamint az is igaz, hogy az elmúlt évtizedekben nem volt a királyi család legnépszerűbb tagja. Mégis rengeteg ember ment az utcákra és támogatták a királyukat. Sajnos a tüntetők is feltűntek a színen, akik nem támogatják a monarchiát, sőt sokukat le is tartóztatták. 

Károly király és Kamilla királyné már sokkal nyugodtabbnak tűntek, amikor a koronázás után visszatértek a Buckingham-palotába és az erkélyről köszöntötték a tömeget a családjuk társaságában. 

Via